2021. május 8.
A szamuráj törvénykönyv esszenciája
Teljesen biztos vagyok abban hogy a közeg amelyben élünk nagyon lényeges szellemi tartalmakat fojt el bennünk, és amíg nem kezdünk el tudatosan is leválni róla, szembe menni a posztulátumaival, addig ez így is marad. Addig például a férfi azon a vonásai, amelyek a lovagkorban jellemezték őt, nem fognak kifejlődni, feltűnni, addig a férfi nem lesz harcos, pedig megvalósulásának az egy nagyon fontos összetevője lenne. A harcos archtípust minden férfi magában hordozza, és valójában szenved addig, amíg harcos energiái parlagon hevernek. Szenved és rombolódik és süllyed bele a középszerűségbe. De a nő ugyanígy van, ha nem vállalja el azt a tiszta hősies létet, amely a kiskirálylányokat jellemezte, akik próbatételekre inspirálták loavgjukat, de aztán hazavárták őket, és meghatódva fogadtál el áldozatukat, ha a nő ezt nem teszi, ha a nő nem felemelni, hanem elnyomni akar egy férfit, akkor megzavarodik, lekötetlen női energiái féktelen csapongásba kezdenek, önálló életet fognak élni, amelyek ki fogják borítani belőle a nőiességet az utolsó cseppig. Egy borzasztóan nehéz korban élünk, amikor ezeknek az egykor élő, evidens szellemi kincseket teljesen betemette a sár, és csak nagy erőfeszítések árán lehet előásni belőlük valamennyit. Az ember valódi természetét leíró hagyományok kivesztek, azokat nem gyakorolja senki, szükségességük felismerésére eljutni pedig csaknem lehetetlen. A Szentírásban is le vannak írva ezek szépen, az evangéliumokban, de mivel a legminimálisabb érzékenységgel sem rendelkezünk, átsikluk felettük villám gyorsan. Akit a legminimálisabb mértékig megérintenek a felismerések hogy az ember mi még azon kívül, amit a modern világ állít róla, az élményeit mondja el, adja tovább, hogy az a nagyon kevés maradék emberség, ami még van, az utolsó foszlányok ne vesszenek el egészen, hogy azokból a foszlányokból az ami egyszer már volt, újra megszülessen. Nem merjük kimondani, mert gyávák vagyunk, de háború van, nagyon komoly háború, világháború, amilyen az első és a második volt. Egyelőre nem fegyverrel vívják, hanem a lélek megfélelmítésével, de attól az egész csak rosszabb. És ahol háború van ott harcos, bátor, akár meghalni is kész férfiakra és gyönyörű, isteni szépséget sugázó nőkre van szükség. Legyünk olyanok mindnyájan!
2021. április 28.
Egy rosszul szocializálódott, enyhén autista, bla-bla-bla...
2021. április 4.
Feltámadt Krisztus?
Kedves .....! Itt van rajtunk ez a vírus immáron több mint egy éve, és még mindig nem érti jóformán senki, hogy miért. Már a spanyol náthát se értettük, és azóta csak tovább hülyültünk - nem is keveset! Mindenki úgy áll hozzá, hogy ha elég sok ember be lesz oltva, majd visszatér az élet a normál kerékvágásba. Ami nyilvánvaló őrültség, hiszen az a kerékvágás soha sem volt normális, sőt mindig teljesen abnormális volt, és ezért nem is lehet akármeddig büntetlenül tolni a szekeret benne. Nem fog visszatérni semmi sehova, még nagyobb csapások fognak jönni ránk, még több ember fog meghalni, ha nem értjük meg, hogy úgy ahogy most szeretnénk, képtelenség hosszabb távon életben maradni. Teljesen másfajta intézkedéseket kéne hozni, az egész gazdasági álfejlődést meg kéne állítani, mindenkinek sokkal-sokkal kevesebb erőforrás felhasználásával kéne élnie pici házban, kevés eszközt igénybe véve, keveset utazva, keveset mozogva például, és sokkal többet juttatva azoknak, akiknek ma még tiszta ivóvizük sincs (a bolygónk lakosságának csaknem fele ebbe a kategóriába tartozik). Az egész társadalomnak már régen ebben az irányba kéne mennie évszázadok óta, és nem a kényelmet meg a luxust meg a biztonságot kéne halmoznia itt Európában (meg egy csomó más helyen is) értelmezhetetlen magasságokba, miközben Nepálban, ha a lányomék nem támogatnának egy családot rendszeresen pénzzel, önhibájukon kívül simán éhen haltak volna a globális turizmus megakadása folytán előálló jövedelemkiesésük miatt. Az egész társadalomnak már réges-régen ebbe az irányba kéne mozdulnia, és nem azon törnie a fejét, hogy a járvány elmúltával, hogyan tér vissza a tengerparti nyaralásokhoz, meg az eszement fapados repülőzéshez. A kultúra alapvető részévé kell tennünk azt a gondolkodást, hogy sokkal kevesebb jár nekünk, hogy a megengedhetőnél négyszer-ötször-tízszer több CO2-t bocsájtunk ki a "fejlett" országokban, de nem csak CO2-t, műanyagot, szemetet, számtalan egyéb mérget, ami miatt a gyermekeinknek esélyük se lesz arra, hogy egészséges emberek maradjanak például, de nem csak arra, egészséges emberi kapcsolatokra sem, mert abban a közegben, amelyben felnőnek már irmagja sincs a valódi szellemi hagyományoknak, például azoknak az ősképeknek, amelyek a férfiasság és a nőiesség szellemi tartalmát valamikor kifejezték. A kultúránk alapvető részévé kell tennünk, hogy nincs hatalmunk sem a természet, sem a mi saját emberi természetünk felett, és ha azt a rendet, amelyből teremtve vagyunk, meghágjuk, akkor apró miszlikekre fogunk szétszakadni és úgy fogunk belezuhanni a nagy sötét semmibe. Én Ferenc pápától nem azt várom, hogy kegyes mellébeszélések hangozzanak el tőle valódi üzenetek helyett, én Ferenc pápától azt szeretném hallani a húsvéti homiliájában, hogy mer valódi kérdéseket felvetni, meri a valódi ellentmondásokat exponálni. Mert ma ez lenne az Egyház dolga, nagyon egyértelműen és nagyon konzekvensen szembemenni azzal az őrültséggel, amelyet az egész globális kapitalista társadalom művel. Ebből a konzekvens és határozott viselkedésből nem látok semmit, csak folyamatos hárítást, terelést, erőtlen locsogást, azt, amit az egész nyugati civilizációt jellemzi, hogy a sz@rával ne kelljen szembenéznie. Meg azt, hogy amikor ezeket a kérdéseket felvetem a püspökömnek, akkor elhajt, mint a legyet. Na, innentől kezdve nekem ez az egész úgy, ahogy van büdös...
Feltámadt Krisztus?
2021. április 2.
Guantanamera
Egyenes törzsű pálmafák közt
Egyszer igaz emberré válok
Verseket szakít ki belőlem
A pálmafás út amelyen járok
Minden vers mint egy zsoltár fénylik
Zöldje remény vöröse láng éget
Sok érzékeny sor mint sebesült őz
A völgyben lel majd menedéket
Fehér rózsákat ültetek el folyton
Percnyi szünete sincs a virágzásnak
Aki segít annak adok belőle
De nem igaz hogy senki másnak
Hiszen akik engem folyton tépnek
Én azoknak sem ültetek gyomot
Én rajtuk is egy-egy szál virággal
Hófehér rózsával hagyok nyomot
Hiszem a nélkülözők sorsával
Egyszer majd összeforr a sorsom
Tengerből már nem merítek - hegyi patak
Vizével töltöm meg a korsóm
Spanyol az eredeti, de gondolom, hogy azt kevesen értenék, ezért a francia fordítást másolom ide...
Je suis un home sincere
Du pays ou poussent les palmiers
Et avant de mourir
Je veux verser mes vers de l'ame
Mon vers est d'un vert clair
Et d'un rouge flamboyant
Mon vers est un cerf blessé
Qui cherche refuge dans la montaigne
Je cultive la rose blanche
En juin comme en janvier
Pour l'ami sicere
Qui me donne une main franche
Et pour le cruel qui m'arrache
Le coeur avec lequel je vis
Je cultive ni chardon ni ortie
Je cultive la rose blanche
Avec les pauvres de la terre
Je veux faire mon destin
Le ruisseau de la montagne
Me plait plus que la mer
Nem rossz
Én megteszem Érted
Mert semmi rossz sincs abban
Ha elég mélyről tör fel Belőled e vágy
S mered beazonosítani magadban
Minusz százezer
A minusz százezerről akkor sem fogom állítani, hogy a számegyenes jobb oldalán található, ha rendeleti úton kötelezővé teszik a pozitív életérzést. Inkább pusztuljak el becsületesen most, mint hogy elvihorásszak még húsz évet egy diliházban!
2021. március 28.
Drámai fordulat
Egész nap csak pakolok, rendet teszek magam körül. Nem tudom, hogy mi ez - a kezdet vége vagy a vég kezdete - de hogy drámai fordulat, ahhoz nem férhet kétség...
2021. március 21.
Van az ember becsülete...
Kell erről beszélni, nagyon komolyan gondolkodni, eszmélni, mert a viselkedésünknek, a pozíció foglalásunknak, az üzenetünk tisztaságának nagyon komoly szerepe lesz, és nem a ködbe vesző jövőben, hanem belátható időtávon belül. Rajtunk is múlik, hogy az emberéletek milliót, akár milliárdjait követelő kataklizmák előszeleire, mennyire válik érzékennyé a közgondolkodás, lesznek-e olyan változások benne, amelyek következtében a potenciális áldozatok száma tud akár nagyságrendekkel is csökkenni. Hiszem, hogy rengeteg lehetőség van a kezünkben, de azt is érzem közben, hogy az összes nagyon könnyen kipereghet - mint a homok - az ujjaink közül ha nem figyelünk magunkra eléggé. A belső fókusz borzasztóan fontos, az összeszedettség amely lehetővé teszi, hogy a személyes érés értelmezhető folyamatai játszódjanak le bennünk, hogy ne csak a társadalom fehér zaja visszhangozzék bennünk. Nagyon messze vagyunk még ettől az intenzív önazonosságtól pedig nagyon nagy tétje van a meglétének vagy a hiányának. Törekedjetek Ti is erre a figyelemre, tudatosan vállalni belső önmagatok folyamatos jelenlétét és szolgálatát, akit a társadalom most - azzal hogy a személyes helyett a fogalmi felé irányítja mindenki tekintetét - elrejt Előletek is, zavarja össze Bennetek is azt a természetes igényt, mely a hozzá való kapcsolódásra kötődésre irányulna. Ami minden másnál fontosabb mert minden más is arra tud épülni csupán.
2021. március 8.
Ahol fény van...
Ahol fény van, ott van árnyék is.
Ahol árnyék van, ott van fény is.
A borzasztó az, amikor csak árnyék van.
De olyan nincs!
Invázív faj?
2021. március 6.
Jobb ha tudod
Mert eddig leginkább játék volt
Ám mostantól van tétje
Az ember ha hős ha istenlény
A fény utolsó sugarát
Minden áron védje
Mostantól csak Rajtad múlik
Hogy a falak ledőlnek-e
Vagy maradnak állva
Hogy a poklon átvezető
Mennybe vivő keresztutak
Ki lesznek-e járva
Kint a mezőn szorgos kezek
Máglyát raknak csattog hozzá
Fákat dönt a balta
Rakjad Te is jobb ha tudod
Milyen hiszen Téged fognak
Megégetni rajta
Penetráns fájdalmat tudok érezni...
2021. március 4.
A világmindenséget fenntartó erők
A világmindenséget fenntartó erők megrendültek. Bennünk bomlik meg a rend, amikor az igényes, a mély, a szellemi, az eredeti, a magunké helyett a silányt, a felszínest, a bóvlit, a tömegárút, a másét választjuk. Akkor bomlik meg a rend, amikor a bennünk jelenlevő személyes isteni valóság vágyát random véleménnyé silányítjuk, hogy ne kelljen komolyan venni belőle semmit, hiszen véleményből annyi van, mint csepp a tengerben, és így mindegyikre könnyen rá lehet mondani, hogy nem is fontos igazán, pedig dehogy is nem! Bennünk bomlik meg a rend, amikor úgy vesszük át a körülöttünk dúló végtelenül aránytalan és torz szemléleteket, hogy azok aránytalanságaiból, torzulásaiból semmit sem merünk tudatosítani magunkban, hiszen ellenkező esetben harcolni kéne egyedül százak, ezrek, tízezrek, százezrek, milliók, milliárdok eltévelyedése, leginkább pedig a saját rossz beidegződéseink ellenében, az meg roppant frusztráló követelmény - pedig most pont leginkább mégis csak arra lenne szükség! Bennünk bomlik meg a rend, amikor azt hisszük, hogy a mi sorsunkon másoknak kéne változtatni, amikor nem hisszük el, hogy a piramisnak nem a csúcson lévő vezetők, hanem mi magunk vagyunk az alapjai, az összes betegségét is mi magunk eregetjük fel benne. Bennünk bomlik meg a rend, amikor önmagunkból és a létfeladatinkból semmit se merünk elvállalni, amikor a férfiak és a nők sem indulnak el azon az úton, amelyen nemiségük valódi tartalma kibontakozhatna, és ezért nem leszünk sem férjek, sem hitvesek, sem édesapák, sem édesanyák, legfeljebb ilyen-olyan játékosok, létidegen, leszűkített szerepek majmai, mert nem merünk megküzdeni semmit, nem merünk leválni semmiről, egyik edényből a másikba öntjük át magunkat remélve, hogy az edény tehet róla, pedig nyilván semmi köze sincs hozzá. Bennünk bomlik meg a rend, amikor nem gondoljuk végig, hogy mit is akarunk valójában, amikor reflexszerűen beállunk az első utunkba kerülő rohambrigádba, skandáljuk a jelszavait, és gondoljuk, hogy jót teszünk ezzel, miközben önmagunk közelébe se jutunk, vagyis az életünk, a saját életünk tulajdonképpen el se kezdődött még, és akkor meg hogy lehet a jótettnek akár a lehetőségéről is beszélni. Bennünk bomlik meg a rend, önmagunkkal sem kerülünk kapcsolatba, és akkor persze, hogy másokkal se, csak a festék tart össze minket, de hát az mégis csak kevés, idő kérdése csupán mindig, hogy mikor roppanunk meg, és hogy akkor mit hagyunk az utánunk jövő nemzedékre, nyilván ugyanazt a szerencsétlenséget, illetve még nagyobbat, mint amelyikben mi is felnőttünk, mert ha nem változtatunk rajta semmit, akkor még annál is rosszabb lesz, mint amilyen rossz most. Ki fog nekik valódi életesélyt mutatni, valódi utat, valódi távlatot, amelyen el lehet indulni, és lehet menni rajta. És ki fogja elérni, hogy a mutatást észre is vegyék, hogy ne csak az éppen aktuális tébolyok vonalán keringjenek reménytelenül egy tetszőlegesen kis epszilon sugarú buborék képzelt falai közt? Ki fogja elérni, hogy értsék a rendet, saját lényük integráns egységét, és legyen kedvük benne lenni, abban élni? Ne áltassuk magunkat azzal, hogy nincs kudarcba fulladó élet, ne áltassuk, mert aki ebben bízik, annak az élete jó eséllyel már meg is fulladt. Ne legyünk álpozitívak, ne mosolyogjunk, mint a tejbetök, amikor első sorban nem szórakozni, meg strandolni kéne, hanem dolgozni nagy elszánással, nagy odaadással, éber figyelemmel mindenre, ami belőlünk fakad, és tudva, hogy azt egyedül mi fogjuk megbecsülni, ha megtesszük vele, mert a környezetünk biztosan kinyírni akarja csak, de mi a legkevésbé sem lehetünk a csatlósai ebben. Ha valaki egy torz közegen akar segíteni, akkor először is neki magának kell megszabadulnia annak a közegnek az összes belé is égett torzulásától, emberi mivoltában szilárdan kell állnia, önmaga belső, személyes valóságának szikla alapjára kell helyezkednie. Maradandót, időtállót enélkül a szikla alap, illetve a rajta való állás nélkül képtelenség létrehozni. Jelentkezzen, aki már úgy érzi, hogy ott áll, mert van egy pár feladat, amelyet sürgősen el kéne intézni, például az emberiség megmentése ilyen, csak, hogy egyet mondjak gyorsan...
2021. március 3.
Érte
2021. február 21.
Magdolna
Csodálatos nap
2021. február 16.
Nem az a kérdés
2021. február 15.
Valahol végtelenül szomorú...
2021. január 20.
Szépen mondva
Változnak a díszletek is
Semmi sem olyan mint régen...
Vagy inkább ahhoz hasonló?
Azt állítod nincs mentségem?
Kell a mentség a csudának -
Mit is kezdenék vele?!
Majd ha a Föld kettéhasad
Lesz egy gödör dobj bele!
Dobj bele mert nincs már kedvem
Játszani e tűnő fényben
Igaz nem látjuk majd egymást
Ha Te kint vagy amíg én benn
Bent változom tűzzé hővé
Energia lesz belőlem
S minden napnál fényesebben
Fog a mély ragyogni tőlem
2021. január 11.
Csendjáték
Kilenc nap csendjáték következik, amely időtartamra az írástól is eltiltom magam, ugyanis, ha én elkezdek írni, akkor a csendnek, legalábbis a belső csendnek lőttek. Egyetlen engedmény teszek, hogy naponta írhatok ide maximum öt sort. Leírhatom a legfontosabb gondolatot, amely aznap jött néhány mondatban. Meglátjuk mi sül ki ebből, magam is érdeklődéssel várom...
1. nap
Elég szörnyű a torz közvélemény, amely például a hosszú távú jövőre vonatkozó kérdéseket nem csak gondosan kerüli, de azokat, akik mégis feltennék, megbélyegzi, elmebetegnek nyilvánítja, s mellé mi, akik ebbe belenyugszunk, biorobot üzemmódban működünk, mert a látottat újra játsszuk, de a sajátunkból, a személyesből semmit se vállalunk el, sőt nem is értjük, hogy van olyan, belesimulunk egyik vagy másik közbénázásba, eszünk ágában sincs szembemenni velük, változtatni rajtuk.
2. nap
Nem vagyok kompatibilis ezzel a nyugati világgal, ez most már egész biztos, sőt azt gondolom, hogy senki se az, csak ezt sokan nem merik kimondani, s ezért egy teljesen skizofrén állapotban telik el az életük. Mindenkit meg kell hallgatni, mindent meg kell figyelni, mindent végig kell gondolni, de közben folyamatosan ott kell lenni, bent, mert ami ott hangzik el, az a döntések alapja. Semmi mást nem lehet annak tekinteni, az ember teljesen szétesik, ha nem önmagában bízik leginkább.
3. nap
Ha jelen vagyok saját magam számára, kész azt tenni, ami belőlem, szívem legmélyebb, legvalódibb vágyából fakad, akkor nem történhet velem komoly baj, mert a kibontakozásom, a megvalósulásom felé vezető folyamat le fog játszódni az életemben, vinni fog a célja felé. Megijedek sokszor attól, hogy milyen nehéz küldetésem van, hisz annyi mindentől meg kell válnom, de mégis egyszerű ez, semmilyen különleges követelménye sincs, csak az önazonosság, a belső lényemmel való szép, elfogadó kapcsolat.
4. nap
Ez a nap elúszott, egyfolytában hánytam. Az egész nyugati civilizáció egy gigantikus méretű deviancia a létezése első pillanatától kezdve. Jó kérdés, hogy ezzel a felismeréssel mit tud kezdeni az, aki itt nőtt fel, és az élete abban gyökerezik. Igyekezhet leválni róla, függetlenné válni a szemléleteitől, többé nem építeni rá, élete fókuszát átvinni az egyetemesre, belső önmagára, a benne lakó isteni lényre, csak neki engedelmeskedni, egyetlen dolgot akarni: eggyé válni vele. De az nagyon nehéz! Nekem legalábbis...
5. nap
Tényleg azt érzem, hogy az egész eddigi életem vakvágányon futott. Nyaralgattam, pihengettem, meg mindenféle kis szar hülyeséggel foglalkoztam, amikor azt kellett volna kitalálni, hogy 8-10 milliárd ember életesélyeinek megtartásához milyen tudati változásokra van szükség ebben a globális társadalomban, és azokért a tudati változásokért minden tőlem telhetőt megtenni. Például kíméletlenül szóba hozni a nehéz kérdéseket az összes terelés, hárítás, félresúlyozás ellenében, meg a gyermekeinket is megtanítani arra, hogy ennél nincs fontosabb. 58,5 éves vagyok és látom napnál világosabban hogy nem azt csináltam amit kellett volna - tulajdonképpen köze se volt hozzá. Elég gáz ez, sőt durva nagy gáz! Most egy kicsit bele is szédültem, hogy ezt ilyen szép világosan leírtam... B@ssza meg! (Ez több, mint öt sor, de lesz@rom.)2021. január 1.
Újévi fogadalom
Tegnap megnéztem a lőporgyári Magdolnáról szóló filmet. A vallásos érzület, amely őt jellemezte, nem az én világom, de az érzékenységének és a létfeladatának az a nagyon világos és nagyon egyértelmű elfogadása, amelyet gyakorolt, bizonyára megkerülhetetlen követelmény mindnyájunk életében. Látom előre, hogy milyen fájdalmak érhetnek, és nagy valószínűséggel sok közülük valóban el is fog érni, sőt bizonyára olyanok is, amelyekre most nem számítok, de egyszerűen képtelen vagyok kitérni előlük. Pont úgy, ahogy Magdolna sem tudott kitérni a rá váró áldozat elől. Vannak egérutak, amelyekről önszántunkból le kell mondanunk, bármennyire is kínálják magukat, bármennyire is természetesnek és elfogadhatónak tűnnek, sőt javasoltak lennének a társadalom vagy annak valamelyik szegmensének mércéje szerint. Számomra az a közöny, amellyel a létmódunk fenyegetettségeivel szemben viseltetünk nem tolerálható picit se, mert e tolerancia legcsekélyebb mértéke is azt jelentené, hogy az utánunk jövőkre nem gondolunk, hogy valódi szellemi munka helyet carpe diem mütyüröket fényesítünk csak, olyan erőforrásokat és olyan egyensúlyokat élünk fel, amelyekkel nem is rendelkezünk, hiszen a gyermekeinknek és az unokáinknak kéne meghagyni azokat világos üzenettel együtt, hogy miként használják fel őket. Egyelőre ott tartunk, hogy erőforrások és világos üzenet helyett csak egy nagy rakás szerencsétlenséget hagyunk rájuk, mert derogál nekünk komolyan venni az életünket, mert inkább sodródunk bele mi magunk is olyan álidentitásokba, amelyeket egy felbomló társadalom kreál, hogy elfedje a valódi identitásában megvalósulni vágyó ember hiányát. Mindent meg fogok tenni azért, hogy erről a borzalmas ellentmondásról szóljak, beszéljek róla minden létező fórumon, ahol erre a legkisebb lehetőség kínálkozik, ezt a tudatunkba sok évszázad szisztematikus programozottságával felépített falat bontsam még akkor is, ha attól meredeken fog lecsökkenni maradék kis népszerűségem is, amelyet eddig korrupt kis odasimulásokkal itt-ott azért megkerestem magamnak. A nyugati civilizáció így, ahogy most van, nem egy életképes formáció - egy érett embernek, egy szellemi lénynek abba nem szabad gyökeret eresztenie, sőt annak egyetlen alrendszerébe se, illetve ha már gyökeret eresztett benne valaki (mindnyájan), akkor az illetőnek el kell kezdenie nagyon gyorsan átültetnie magát. Az embernek a maga személyes valóságát kell komolyan vennie, és azt, amire őt benne lakó személyes isteni valósága indítja. Hisz isten képére és hasonlatosságára lettünk teremtve, vagyis részesültünk ugyanabból a természetből, tehát ugyanabból a teljességből is, aki ő, a személyes isten, a személyes mindenség úgy, ahogy kezdettől fogva létezik és létezni is fog örök időkön át. Lehazudhatjuk ezt a hasonlatosságot, de attól nem lesz jobb semmi, sőt minden csak sokkal rosszabb lesz tőle. A lőporgyári Magdolna áldozatával megegyező minőségű áldozatra készülve szeretném maradék kis életem úgy, olyan határozottsággal, olyan egyértelműséggel és olyan tudatossággal, olyan méltósággal élni, ahogy ő is tette, ahogy ő is készült 11 éven át az életét beteljesítő utolsó napra.
Én így kezdem a 2021-es évet, ez az én újévi fogadalmam!Tűz és víz
Jártam a szabadság csúcsait
Hittem az erőben a hőben
Hittem hogy a tűz fellobban
Minden sziklában s kőben
Járom a szabadság útjait
Tudom hogy nincs még vége
De nem tudom hogy kezemben
A kő még mindig ég-e
Elmosta arcomat a könny
Vagy csak hűtötte a pára
Bárhogy is volt esőfüggöny
Került szívem ablakára
Esőfüggöny ömlő zápor
Bánatom oltotta lágyan
Engedtem sőt szinte kértem
Hogy enyhítse forró vágyam
Enyhítette amíg álltam
Esőtől lett őszi ködben
De nem lesz belőlem ember
Ha kell nekem az a köd benn
Víz vagy - rendben - én meg vulkán
Föld izzó tüzes haragja
Következő nemzedékek
S korok energiája magja
Öntözz de közben változz gőzzé
Pusztíts de pusztulj Te is velem!
A fájdalmat el lehet viselni
Én már régóta ismerem
Boldog Új Évet!
2020. december 31.
A terepfutó imája
2020. december 26.
Oltóanyag koronavírus ellen
2020. december 25.
Az én karácsonyi ajándékom
A mai futásom kicsit rendhagyó módon Nagymarosról indult, mert hiányzott már a Hegyes tető megfutása, aztán le a Köves mezőre majd a Gubacsi hálás és Török mezőn át Zebegény következett. 17 km, és a szint java az elején megvan, ezt a változatot ünnepnapokra tartogatom, mert még soha nem sült el rosszul, tuti tipp, ha valaki örömfutásra vágyik. Nem voltak sokan az erdőben, de azért még futókkal is találkoztam, meg pár kirándulóval, az egyikük a Julianus kilátó tetején megkínált mákos bejglivel majd kérésemre le is fényképezett. Jó időt kaptam, a nap is megvillant olykor, legalábbis lehetett tudni, hogy hol bujkál, ami már nagy előrelépés az előző másfél hónap szürke ködvilágítása után. Sárból is volt bőven, de jelentem, hogy egy kicsit csökkent a mennyisége, mert hoztam haza magamon belőle. A patakba nem estem bele csak majdnem, de azt nem jegyzik fel sehol, tehát nincs jelentősége. Fényképek tömegét nem csatolom e poszthoz, mert az elmúlt egy hónapban annyi gyönyörű fotót láttam a terepfutás csoportban, hogy az minden bátorságomat elvette a fényképezéstől, elő se mertem venni a telefonom futás közben. Próbáltam a szöveg bájával ellensúlyozni kicsit a képek hiányát - nem tudom sikerült-e...
Kedves Terepfutók! Boldog Karácsonyt! Legalább olyan boldogat, mint amennyire az enyém volt e tökéletes napnak, illetve a tökéletes futásnak köszönhetően!
Még egy karácsonyi vers
Olyan nehéz elengedni
Pedig annyira nincs semmi értelme
Inkább beszélgetni kéne egy pohár bor mellett
Mert így csak lyukra fut az elme
A kapcsolatok nem jönnek létre
A világot összetartó erők megrendülnek
Nem értjük mért jött ránk ez a világjárvány
Miközben a dominók egyre dűlnek
Lassított filmen nézzük végig
Mindnyájan a saját pusztulásunk
Ennyi lenne az életünk? Nem kéne
Hogy valami mást is lássunk?
Lássuk például hogy amíg mi kint bábozunk
Hogyan szenved hogyan küszködik bennünk a lélek
És meghalljuk a régi gyermekhangot a mi régi hangunk
Amellyel szelíden azt mondja: Félek
Lássuk hogy mi történik ott belül
Ne csak ezt a main stream bóvli külvilágot
Melyet a rendszer pillanatnyi működés érdekében
Lényegében csonkig visszavágott
Lássuk hogy a temérdek sunnyogásból
Hárításból nem fognak összeállni valódi képek
A felénél ott hagyott drámákból nem lesz katarzis
És akkor a díszletek hozzá hiába szépek
Mennyből az angyal... Ki? Mi? Hol?
Pásztorok ha akartok menjetek nyugodtan előre
Nekem még dolgom van - a halott kis Jézust
Valahogy fel kell támasztanom egyelőre
2020. december 24.
Karácsonyi vers (és próza)
De nem is hiányzik hisz előtte se volt soha
Mert azt a bábszínházat amelyet ilyenkor szokás játszani én nem nevezném annak
Hogy lehet ünnepelni ott ahol nincs figyelem nincs megértés
Ahol csak díszletek és elvárások vannak
Hogy lehet ünnepelni ott
Ahol családok úgy robbannak szét mint a bomba
A repesz darabok pedig ráverődnek a ház fehér falára
Vagy nem mert összetartja őket a cukormáz
Mely tegnap még nyúlós volt
De megszilárdult mára
Ha azt hiszed hogy valamiféle
Keserűség van bennem nagyon tévedsz
Boldog tudok lenni minden reggel amíg a teámat megfőzöm
És elfogyasztom egy kanálnyi mézzel
Az a kiskanálnyi méz
Bennem mind felszívódik
Belőle egy csepp se vész el
Karácsony van?
Akkor tedd össze két kezed
És gondolj azokra, akiknek nincsen
Nem karácsony de egy kanálnyi méz se
És imádkozz hogy magányukat
És a persze a sajátjukét is
A sok ünneplő család
Egyre jobban értse
Abban az életszakaszban vagyok amikor egy kicsit kezdek torkig lenni ezzel az év végi hajcihővel miközben egész világosan látszik hogy alapvető dolgokat nem teszünk meg egymásért főleg pedig azért hogy még sokáig élhessen ember a Földön. Van varázsa az ünneplésnek de ha nem születik belőle egy nagyobb tudatosságú felelősségvállalás egymásért és a jövőnkért akkor - sajnos - nem sokat ér.
2020. december 5.
Nameste
A lélek fókuszába
Ahol a föld és az ég,
A tűz és a víz, a gondolat és az érzés összeér,
A lélek fókuszába, ahol a hős a félelmével játszik,
Mezítláb és fedetlen fővel lépj be most oda, és ámulj,
Mert ott a mindenségnek minden fénye látszik!
Látszik, hogy ki voltál,
És látszik az is, hogy ki lesz Belőled,
Ha majd rászánod magad végre a boldogságra,
Ha majd a mélység nem csak lehúz, de lelkesít is,
Hogy szárnyalj felette, míg rá nem lelsz
Magadban a szebb világra
Mert a világ, az igazi,
A nagy a tágas Benned van,
Kint csak gyönge utánzata tűnik fel,
Félelemből szőtt álvalóság nehezedik Rád ott
A benti mezőkre figyelj, mikor felettük átsuhansz,
Figyeld, hogyan változnak, vagy inkább Te változol,
S ezért - bár ugyanazt a tájat nézed folyton -
Mindig másmilyennek látod.
Marad az egyenes
Jobban örülnék, ha nem lenne háború, és csordogálhatna tovább minden a maga kis nyugodt, kiszámítható medrében - de van! Van és szétdúlja a látszat kapcsolataink összes báját, a bábszínházainkból cirkuszt csinál, ránk szabadítja a vadállatokat, vagy - ami még rosszabb - belőlünk hívja elő a szörnyet, akit már rég legyőzöttnek hittünk, viszont kiderült, hogy dehogy is, csak pihent, szunnyadt bennünk, és várta a kedvező alkalmat, hogy újra felébredjen, hát most itt van, tombolhat megint. És tombolni is fog, hisz annyi sok éven át hazudtuk neki, hogy nem létezik, hogy attól teljesen megkergült, nem bír magával, és egyszerre zúdítja ránk az összes baját, mert eddig olyan szépen elkerültük őt, csak hát a kerülést sem lehet folytatni akármeddig, egyszer elfogynak a kerülőutak, és akkor nincs már hová menni, marad az egyenes és az, hogy lépés indulj!
2020. november 20.
9 és fél nap csend
Kilenc és fél nap csend. Ma este 8 órakor - amikor a kijárási tilalom kezdődik - ki fogom kapcsolni a mobilomat és a számítógépemet és néhány kikerülhetetlen és nagyon rövid kommunikációtól eltekintve úgy is fognak maradni 227 órán keresztül. Ezt az időszakot a lehető legnagyobb visszavonulásban csendben szeretném eltölteni legfeljebb olyan egyszerű önellátó háztartási vagy sport tevékenységekkel amelyek a belső figyelem gyakorlását nem akadályozzák sőt még serkentik is. Ki vagyok én az engem felnevelő civilizációtól függetlenül saját szuverén szellemi valóságomban? Belső lényem a bennem lakó isteni személy mit kap és mit nem kap meg tőlem? Amit nem kap meg pedig szüksége lenne rá azt mért vonom meg tőle? Milyen a viszonyom másokhoz a társadalomhoz a társadalomban zajló folyamatokhoz? Azok sodornak engem vagy pont ellenkezőleg - képes vagyok hatni rájuk? Jó vagy rossz a viszonyom a környezetemmel a természettel beleértve saját emberi természetemet is? Mennyiben jó mennyiben rossz? Mért olyan amilyen? Mi fontos nekem? Mi mellett kiért akarok kiállni? Melyek azok a hamis kötődések amelyektől már rég meg kellett volna szabadulnom? Ezek csak példák olyan kérdésekre amelyek sokszor felmerülnek bennem és remélem hogy ez alatt az idő alatt picit közelebb kerülök majd a válaszokhoz is. Nem gondolkozni akarok rajtuk hanem velük lenni magammal lenni találkozni azzal aki bennem ezeket a kérdéseket folyamatosan felteszi. Kérlek Benneteket adjátok nekem ezt az értékes időt hogy a járvánnyal járó amúgy is visszafogottabb életvitelt tovább csendesíthessem és utána reményein szerint nyugodtabban tudjak visszatérni közétek. Köszönöm!
Environment anxiety
2020. november 18.
Drága Gyermekeim!
A nyugati civilizáció a nagy felfordulások civilizációja. Akinek nem elég bizonyíték erre az első két világháború, meg az első két tömegpszichózis (a kommunizmus és a fasizmus), az nézzen körül és lássa meg a harmadikat mind a kettőből. A harmadik világháborút, amely az orrunk előtt zajlik, és a harmadik tömegpszichózist, a liberalizmust, mely sodor minket bele folyamatosan az előbbibe, és nagy erővel, olyan erővel, amellyel tulajdonképpen csak egy tébolyult képes hatni, tömegeket feláldozni valamelyik eszme oltárán, ahogy például ezt Hitler megtette a zsidósággal. Persze ez nem feltétlenül látszik elsőre a nagyvárosok fényűző boltjain, fenszi kávézóin, nyüzsgő sétáló utcáin, de hát - mint tudjuk - a látszat sokszor csal. Most például, hogy itt van a nyakunkon ez a vírus, amellyel nem tudunk semmit se kezdeni, már egy kicsit kezd látszani is. Kezd látszani, hogy tulajdonképpen még egy diktátor, sőt még nyomor se kell, ahhoz, hogy egy milliárd ember meghülyüljön, ezt meg tudja velünk tenni az elbizakodottságunk, meg az abból fakadó tiszavirág életű jólétünk is. Most ugyanis semmi más nem zajlik, mint egy olyan fejlődés, amelynek nulla távlata van, illetve valamit majd kell csinálni akkor is, amikor ez kiderül, de azokra a lehetőségekre én csak szívet tépő borzalommal tudok gondolni, mert az az ember minden eddiginél súlyosabb lealacsonyodásával lehet egyenlő.
Szeretném, ha ezt a távlattalanságot, illetve a mindennél borzalmasabb távlatokat megértenétek, és szeretném, ha legalább Ti nem állnátok be egyik majomcsapatba se, amelyik ezt a lehetetlenséget most élteti, sőt azt szeretném, ha Ti lennétek ebben a sűrű ködben a fény, a tudatosság szikrái, azon kevesek közé tartoznátok, akiknek az életétől a jövő még kapna egy utolsó esélyt. A rendszerben nincsenek tartalékok, a rendszer az utolsó morzsákat darálja le. A vezetők között sokan látják, hogy milyen bajok vannak, viszont nincs mozgásterük cselekedni, mert itt demokrácia van, és először is szavazatokat kell szerezniük, illetve azokat megtartaniuk, vagyis senki sem tud átverni semmilyen népszerűtlen dolgot, pedig most pont azt kéne, átverni egy csomó itt és most nagyon fájó és népszerűtlen dolgot, ha életben akarnánk maradni hosszabb távon is - úgy tűnik, hogy nem akarunk. Korlátozni kéne a fogyasztást, az utazásokat, a hústermelést, a lakhatást. Mert annyi, amennyit most fogyasztunk hétmilliárd embernek nem jut, sőt még a töredékének se hosszabb távon. De ezt ez a rendszer a társadalom mai tudatosságának a szintjén képtelen megcsinálni, mert aki ilyesmivel áll elő, azt rögtön leszavazzák. Vagyis egyetlen módon van kiút, úgy, hogy ha a társadalom tudatossága változik meg. A társadalom tudatossága persze azoktól a világméretű csapásoktól, amelynek a veszélyei már tornyosulnak, talán képes valamennyit változni, de egyrészt nem biztos, hogy egy csapás önmagában elegendő, másrészt nem biztos, hogy meg kéne várni, amíg 10 számjeggyel leírható számú ember hal meg azért, hogy a maradéknak valami elkezdjen pislákolni. Szumma szummárum, jobb lenne, ha nem a csapásoktól növekedne a tudatosságunk, hanem attól, hogy tudatosan leválunk a körülöttünk zajló őrültségek mindegyikéről még akkor is, ha azok a maguk kis álbiztonságuk látszatával erős motivációt jelentenek, hogy az általuk eltartott nyájba betagozódjunk, és elkezdünk belülről, emberségünk valódi gazdagságából, valódi mélységeiből, valódi tartalmából élni. Igen, szembe menni az egész világgal, szembe menni ezzel az egész iszonyatos eltévelyedéssel, amelyet most produkálunk, és amelyre rámondjuk, hogy milyen szép és jó, miközben itt és most talán szépnek és jónak tűnik, de ha csak kicsit messzebbről nézzük, akkor a szélesebb perspektívának köszönhetően rögtön kiderül róla, hogy iszonyatos gazság. És ezen a politikusok nem fognak változtatni, mert a politikusok bábok, úgy ránganak, ahogy mi rángatjuk őket. Ezen a társadalom érése, felnövése tud segíteni, egy olyan folyamat, amelyet senki nem tud kiváltani csak én meg Ti. Lehet, hogy kevésnek érzitek magatokat ilyen feladathoz, sőt biztos, mert mitől ne éreznétek magatokat soknak, de akkor sincs más megoldás, ezt kell tenni, ehhez kell felnőni, más értelmes célja nem lehet az életnek, mert minden más az értelmes célról való lemondással, a gépalkatrésszé válással egyenlő. Az életetekben e kettő közül tudtok választani. Vagy a felnövekedés a világ megváltására, illetve legalább arra, hogy a világmegváltás folyamata Rólatok is elinduljon, Tőletek is erőt nyerjen, vagy az emberi értelemben való teljes megsemmisülés, egy távlattalan technokrata hatalmi gépezetben sokakkal együtt kinyírni azt, ami a szellemi emberből még megmaradt. Ha így nézzük az egyik kicsit nehéz, a másik nagyon szar. Na, most akkor melyik legyen? Ecc-pecc-kimehetsz...
2020. november 17.
A társadalom programjai szerint...
2020. november 16.
A személyes kétségbeesés csendjében...
2020. november 14.
The stones themselves...
Egészen elképesztő, hogy a legalapvetőbb kérdésekről mennyire nem akarunk beszélni. Mennyire nem akarunk beszélni arról, hogy a minket felnevelő civilizáció nem a valaha létezett leghatékonyabb, hanem inkább a legagresszívebb formáció, hogy a felelőtlenség, amely által az emberiség még soha nem került olyan közel a kihalásához, mint most, mennyire tetten érhető évszázadok óta minden jelenségében, hogy önmagával, az ember belső rendjével mindez idáig egyik társadalom sem került olyan mély meghasonlásba, mint ez az Európából indult globálissá vált téboly, amely valódi kultúrák, az övénél sokkal mélyebb közösségek, az övéinél sokkal tágasabb világlátások, nyelvek százait, ezreit gyűrte maga elé, tette őket egyenlővé a földdel. Nem beszélünk ezekről a kérdésekről, mert mindenki érzi, hogy maga is sáros benne, mindenki érzi, hogy tévedett, hogy mégsem szilárd alapra, hanem egy rohadt nagy mocsárra építette fel az életét, amikor ennek a civilizációnak az alapvetéseit tette meg a saját élete alapvetéseinek is. Ez az őrült nagy gáz, amelyet senki nem akar bevallani, és ebből lesz az iszonyatos hallgatás, a válasz nélküli síri csönd, amelyben zajt kell csinálni, hogy ne legyen olyan elviselhetetlenül nyomasztó az üressége. És csináljuk a zajt, és telepakoljuk mindenféle csecsebecsével az űrt, meg magunkat, hogy jól mutassunk, hogy elfedjük a saját kudarcunkat, ahova ennek a rezsimnek magunkat feláldozva jutottunk el. És nem lehet valódi párbeszédeket kezdeni, mert rettegünk attól, hogy akkor szörnyű dolgok derülnének ki, és szervezzük a kötelező fesztiválokat és folytatjuk a kötelező mellébeszéléseket, és engedjük, hogy a fizetett szónokaink teleharsogják az agyunkat, és nem engedjük, hogy aki ennek az egész őrületnek a tényére figyelmeztetni szeretne minket, annak a szava eljusson hozzánk. A prófétáinkat leintjük, kiközösítjük, kigúnyoljuk, sőt ki akarjuk gyógyítani őket a bajukból, ezért elmegyógyintézetbe zárjuk őket. (Miközben a normális emberek nagy tömegeit kéne elmegyógyintézetbe zárni leginkább.) Vagy csak egyszerűen magukra hagyjuk őket, hadd legyenek jól el a maguk kis hülyeségével, nekünk semmi közük hozzájuk. Hárítunk, hárítunk, hárítunk, mint a gép, bújunk vissza a Föld alá nehogy egy kis fény elérjen minket, nehogy a kérdések, a valódi kérdések a látómezőnkbe kerüljenek. És játszuk tovább a bábszínházainkat a semmi színpadán. A világ eddigi legszánalmasabb lényei vagyunk, és ha ezt nagyon rövid időn belül nem fogjuk fel, akkor tényleg nem lesz miről beszélni tovább. Mert most még van, de a beszéd lehetőségének is az utolsó óráit éljük, mert ha most mindenkibe, aki mondana is valamit, belé fojtjuk a szavát, akkor holnap nem fog megszólalni senki. És akkor holnap helyettük tényleg a kövek, meg a vírusok, meg a legkülönfélébb természeti katasztrófák fogják elmondani, amit tőlük szíveskedtünk nem meghallani...
Hadviselés terrorral - az egyetemes, kötelező és véget nem érő dzsihád
Az indexen ismét megjelent egy gyomorforgató cikk




