Az én karácsonyi ajándékom egy gyönyörű futás volt ott, ahol általában is futni szoktam, a Börzsönynek azon a részén, melyet a Zebegény - Malom völgy - Török mező - Gubacsi hálás - Nagymaros - Rigó hegy - Remete barlang - Dobozi orom - Zebegény vonal határol. A járvány miatt nagyon lecsökkent a mobilitásom, a lakásom és az attól 3 km-re lévő munkahelyem közvetlen környezetén kívül egyedül idejárok, mert ide minimális vonatozással is el tudok jutni. Ja, és Zebegény gyönyörű kiindulópont vagy végcél, de talán nem fedek fel nagy titkot, ha elárulom, hogy igen gyakran mind a kettőnek választom a Dunakanyar e sírni valóan kedves települését. Tulajdonképpen egy nagyon pici futó birodalomról van szó, melyet egy 7 x 3 km-es téglalappal simán le lehet fedni, de mégis nagyon a szívemhez nőtt. Nagy csúcsok nincsenek rajta, és ezért nagy egybe szinteket se lehet teljesíteni, a legtöbb az, ha valaki Nagymarosról felfut a Szent Mihály hegyre vagy a Hegyes tetőre, ott az útvonaltól függően 3,5 vagy 4 km-en el lehet érni kb. 400 méter szintemelkedést - ez a maximum. Viszont kisebb emelkedők akadnak bőven, és a futó utakat lehet variálni, 8 km-től akár 30 km-ig rengeteg lehetőség van úgy, hogy az embernek nagyon meg se kell erőltetnie a fantáziáját. Tudom, hogy ez nem az a stílus, amely sokak érdeklődését felkelti, megértem a fiatalabbakat, akik változatosabb futásokat és helyszíneket keresnek maguknak, de én már egy ilyen kis terület felfedezését is tudom élvezni, meglátni minden alkalommal valamelyik arcát, amely soha sem pont olyan, mint korábban volt, de azért hordoz valami ismerőset is mindig.
A mai futásom kicsit rendhagyó módon Nagymarosról indult, mert hiányzott már a Hegyes tető megfutása, aztán le a Köves mezőre majd a Gubacsi hálás és Török mezőn át Zebegény következett. 17 km, és a szint java az elején megvan, ezt a változatot ünnepnapokra tartogatom, mert még soha nem sült el rosszul, tuti tipp, ha valaki örömfutásra vágyik. Nem voltak sokan az erdőben, de azért még futókkal is találkoztam, meg pár kirándulóval, az egyikük a Julianus kilátó tetején megkínált mákos bejglivel majd kérésemre le is fényképezett. Jó időt kaptam, a nap is megvillant olykor, legalábbis lehetett tudni, hogy hol bujkál, ami már nagy előrelépés az előző másfél hónap szürke ködvilágítása után. Sárból is volt bőven, de jelentem, hogy egy kicsit csökkent a mennyisége, mert hoztam haza magamon belőle. A patakba nem estem bele csak majdnem, de azt nem jegyzik fel sehol, tehát nincs jelentősége. Fényképek tömegét nem csatolom e poszthoz, mert az elmúlt egy hónapban annyi gyönyörű fotót láttam a terepfutás csoportban, hogy az minden bátorságomat elvette a fényképezéstől, elő se mertem venni a telefonom futás közben. Próbáltam a szöveg bájával ellensúlyozni kicsit a képek hiányát - nem tudom sikerült-e...
Kedves Terepfutók! Boldog Karácsonyt! Legalább olyan boldogat, mint amennyire az enyém volt e tökéletes napnak, illetve a tökéletes futásnak köszönhetően!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése