Magdolna

Szilveszter estéjén néztem meg a (lőporgyári) Magdolnáról szóló nagyon megrázó filmet. Magdolna a Balaton felvidéken élt a két háború között és a második világháború alatt, különlegesen érzékeny, hívő lány volt, rövid, sorsszerű életet élt, a vége felé már napra pontosan tudta, hogy mikor fog meghalni, pedig teljesen egészséges volt, de valahogy megérezte mégis. A film két napját mutatja be, azt a 12 éves korában eltelt napot, amikor megtudta, hogy egyszer majd vértanú lesz, és az élete utolsó napját, amelynek délutánján egy felszabadító szovjet katona agyon lőtte. Nekem kicsit idegen már a vallásos érzület, mert sokszor nagyon komoly hamisságokat érzek benne, de az ő esetében az élete egy nagyon komoly odaszánásáról volt szó, és ahogy a film ezt bemutatta, abban semmi kivetni valót sem találtam, illetve teljesen belém mart a története, abszolút megértettem őt, egy percet se kellett gondolkodnom rajta, azonnal átjött, hogy egy nagyon fontos dologról ő is pont ugyanúgy gondolkodott akkor, ahogy én gondolkodom most. Szilveszterkor on-line moziztam, de aztán úgy döntöttem, hogy ez a film megér egy írható DVD-t, így az egyik családtagom a múlt héten (legálisan, hiszen fizettem érte) letöltötte nekem. Amikor betettem a DVD-t, hogy belenézzek másodszor is a filmbe, teljesen lefagytam. A film elején ugyanis megjelent egy olyan információ, amely felett elsőre átsiklottam, hogy hol és mikor született Magdolna. Szigligeten és 1921. augusztus 8-dikán. Amiből az augusztus 8-dika az érdekes, hiszen az én születésnapom is erre a napra esik. Magdolna 1945. március 23-dikán halt meg Litéren. Vajon én is valamelyik március 23-dikán fogok meghalni?

Csodálatos nap

Kedveseim! Nem tudom felfigyeltetek-e arra, hogy ma megint csodálatos nap van, idén immáron harmadszor. Bizonyára mindenki tisztában van a csodálatos nap pontos matematikai definíciójával, de azért a biztonság kedvéért leírom. Akkor beszélünk csodálatos napról, ha a dátum évszámában szereplő számjegyekkel kirakható a dátum hónap.nap része természetesen úgy, hogy a hónap és a nap számformátuma is két jegyű. Ilyen nap volt 2021.01.22, és kilenc nappal ezelőtt ugyancsak élvezhettük ezt a jelleget - már aki észrevette - vagyis 2021.02.12-n, végezetül pedig ilyen napra ébredtünk megint ma reggel. Úgy értem, aki tényleg felébredt és tudatosította is magában e nap nevezetességét. Kérek mindenkit, hogy jól becsülje meg, és töltse hasznosan, mert legközelebb csak jövőre fog tudni a dátumban gyönyörködni ismét, igaz az nem csak csodálatos nap lesz, hanem egyben nagyon csodálatos is, hisz akkor a dátumban a 0-ás és a 2-es számjegyen kívül más nem fog szerepelni.

Helyesbítés: Időközben utánaszámoltam, és rájöttem, hogy idén még lesz csodálatos nap, egész pontosan három is. Aki szeretne rájönni, hogy mikor, az gondolkodjék. Aki pedig nem akar gondolkodni, az jelölje ki az egér kurzorral az alábbi sorokat :-)!

2021. október 22.

2021. december 02.

2021. december 20.

Nem az a kérdés

A jó emberek számára nem az a kérdés, hogy győzni fognak-e vagy sem. A jó emberek tudják, hogy győzni fognak, hiszen más nem is történhet velük. Számukra az a kérdés, hogy milyen áron fognak győzni. Bár igazán az se kérdés. Hiszen az életük árán...

Valahol végtelenül szomorú...

Valahol végtelenül szomorú, hogy mi férfiak - akiknek jellemükkel pont a nagyobb távlatokra szóló elhivatottságukat kéne kifejezniük - az igazi sorskérdésekkel való szembenézés elől gyűszűnyi területekre vonulunk vissza, ahol mindenféle mütyürök fényesítésével töltjük el az életünket. Én is nyakig benne vagyok ebben, de látom, hogy milyen szörnyű következmények fakadnak belőle, és nem akarom már. Még nem tudom egész pontosan, hogy hogyan fogok kitörni belőle, én is nagyon hosszú időn át kötődtem ehhez a játék világhoz, és az a nagyon sok idő engem is rendesen behálózott, de remélem, hogy valahogyan azért sikerülni fog. Szeretnék üzenni arról, ami most mindnyájunk életéből nagyon hiányzik, elkényelmesedett, elpuhult, elalélt, rendszer konform, a rendszerbe belemerevedett énemet szeretném meghaladni, levedleni. Érzem, hogy az életemnek semmilyen elv sem lehet az alapja, érzem, hogy egyedül az önmagam belső lényével való személyes kapcsolat szellemi terében fejlődhetek, ha engedelmesen fogadok el minden fordulót, amelyet az ott szerpentinelő, hegyre vezető út leír. A szüleim (mondjuk édesapám nem csak), a tanítóim, a papok körülöttem, az egész közeg, amelyben felnőttem, egy olyan létmódra tanított meg, amelyről most megdöbbenve látom hogy nem válhatok benne azzá, aki valójában, emberi természetem szerint vagyok. 45-50-55 évesen kellett szembesülnöm azzal, ami persze már korábban is derengett, hogy ez a civilizáció engem nem kibontakoztat, hanem elnyom, formába önt, visszavág, megöl. És most itt állok meglőve, mert igyekszem megmagyarázni a gyermekeimnek, hogy ne azt csinálják utánam, amit eddig láttak rajtam, hanem azt, ahová magam is tartok, de alig jut el valami ebből hozzájuk. Vágynak a burokba vissza, mert nem vált evidenciává számukra az, ami az egész természetet áthatja, hogy a virág nyílásához, a madár fészekből való kirepüléséhez hasonlóan egy idő után az embernek is el kell hagynia korábbi zárt tereit. Mert ezt eddig nem látták rajtam, most meg már nem értik, hogy mit akarok, vagy csak nagyon keveset értenek meg belőle. Vágynak a civilizációjuk nem létező, de mégis annak látszó kényelem és biztonság kínálatára, próbálják inkább fenntartani az illúzióikat, az illúziók vélt védettségébe visszahúzódni, mert az könnyebb, mint szembenézni a mindenséggel, meg a saját életük sokkal tágasabb távlataival, amelyek felé fejlődniük kéne. Nem tudom mit fognak ebből az ellentmondásból megérteni addig, ameddig élek, azt meg pláne nem, hogy utána mit. Remélem hogy valamit azért igen, és akkor nem volt kidobott erőfeszítés az, amit magamat leszámítva talán leginkább értük tettem. Illetve, hogy magamért tettem, az is értük volt, mert magamért is azért tettem hogy utána értük is tudjam tenni. Lenézett, lesajnált édesapjuk vagyok momentán - így "bosszulják meg", hogy nem játszom el azt a teddy bear apuka szerepet, amelyben ma a fiatalok az apjukat akarják látni, hogy ne kelljen komolyan venniük őt, mert az kihívást jelentet számukra, és amelybe sajnos általában maga az illető szülő is vidáman belesétál, hisz neki is sokkal könnyebb felületes kapcsolatban lenni valakivel, mint elvállalni érte, a fejlődéséért a pillanatnyi nem megértettséget, a pillanatnyi fájdalmat is. Ne csináljatok bohócot magatokból, és másnak se engedjétek meg, hogy bohócot csináljon Belőletek! Én is csak ezt akarom elkerülni. Soha ne csináljatok semmi olyat, amiről nem vagytok biztosak, hogy Belőletek fakad, és nem valaki más manipulációja Rajtatok. Vagy legalább igyekezzetek ezt szem előtt tartani, és akkor párszor talán sikerülni fog a korrupt, patkány viselkedés elkerülése. Amelybe egyébként, vagyis a tudatos figyelem gyakorlása nélkül játszi könnyedséggel csúszik bele mindenki...