Azt hiszem, én egy elég használhatatlan ember vagyok. Arra legalábbis mindenképpen, amire a világ használni szeretne. Nem hiszem, hogy ennek az egész nagy zizegésnek, amelyet mi itt most művelünk, bármi különösebb értelme lenne - ez az alapvető probléma. Attól nem fog megváltozni semmi, folytatódni, sőt gyorsulni fog a hanyatlás, amely már régóta zajlik, és amelyet pár hozzám hasonlóan defektes személy nem csak maga megfigyelt már, de a mások figyelmét is igyekezett arra ráirányítani. Olyan emberek, mint amilyen például az édesapám is volt, és akit ugyanúgy próbált lekeverni a környezete, ahogy belém is próbálják a szót fojtani a legtöbben, például a családom összes tagja - na jó, egy kivételével...
Ha mi nem fogjuk fel ennek az egész nagy össznépi tébolynak a mélységeit, ha nem fogjuk fel, hogy egyszerű tömegpszichózisok irányítanak minket, és nem kezdünk el nagyon komolyan változtatni a folyamatainkon, akkor ki? Ki fogja felébreszteni a csipkerózsika álmát alvó emberiséget, amelyik ebben a mélyaltatásban tudattalanul sodródik mindenféle point of no return-ök felé? (Valószínűleg jónéhányon már túl is van.) Nem is értem, hogy ki miben reménykedik. Abban, hogy ő majd meghal addigra, mire elkezd melegedni a pite? (Csak szólok, hogy már most is meleg.) És a gyermeke? Vagy az nem számít? (Nem számít, persze, mert a mi kultúránkban a gyermekre csak x évig kell figyelni, ha felnőtt, minden különösebb vacillálás nélkül bele lehet dobni a nagy büdös semmibe, abba, amelyikbe már jóval hamarabb bele kellett volna dobni, hogy megtanuljon repülni, de nem ám úgy, ahogy most járunk el vele, hanem úgy, hogy alatta körözünk, és ha zuhan akkor elkapjuk - lásd a sas!) És az édes kis unokája, akinek éppen csak nyiladozik az értelme - de mire? Arra, hogy ha majd teljesen kinyílik, őrüljön bele ő is mindabba, amit maga körül lát? Vagy kívánjam, hogy soha ne értse meg az őt körülvevő emberek bénázásának rettenetes fokát, ne jöjjön rá soha, hogy mi zajlik itt, higgyen valamelyik terelésben ő is, mint egy közember, mert akkor talán nem fog szétszakadni a fájdalomtól?
Mondjam el neki, hogy mi vár rá, vagy hazudjak neki én is ugyanolyan folyékonyan, ahogy azt például a szülei is teszik. Nyilván nem véletlenül születtem ide ennek a szerencsétlen szubkultúrának a végnapjaiba, nyilván van valami dolog itt, amelyet pont nekem kell elvégezni, de elég kevéssé hiszem, hogy az a feladat saját kis epszilon sugarú környezetem és hasonlóan mikroszkópikus méretű lelkiállapotaim gondozásában merülne ki. Tarkovszkijnak több olyan hőse van, aki felgyújt valamit - az egyik csak a házát, a másik saját magát. Én mit gyújtsak fel, hogy valakinek végre leessen a tantusz? Nem használ a népszerűségemnek ez a nagy indulat, amely lobog bennem, tudom jól, de hát a népszerűségem mégis csak egy huszadrangú szempont az emberiség sorsához képest, nem? Ma kaptam egy sms-t az egyik barátomtól, melyben megírtam nekem, hogy feltámadt Krisztus - szerinte! Szerintem is, de ha ebből azt szűrjük le, hogy akkor most már nincs semmi különösebb teendőnk, elég egy nyugodt, konszolidált életet élni egy egyszerű lakásban, és várni a vég kezdetét, akkor ezzel az örömhírrel tulajdonképpen kitörölhetjük a sej-hajunkat.
Sej-haj? Igen, sej és haj, meg jaj leginkább, mindenféle sóhajtást és rettenetet kifejező szavak! Jaj, a mi lobogónkat fényes szellők fújják, jaj, az van írva rá, hogy éljen a szabadság! Na, ők legalább hittek valamiben! (Megint elkezdtem mozgalmi dalokat hallgatni, sőt énekelni, ciao bella, quantanamera, venceremos, ilyesmiket. Az internacionáléig még nem jutottam, de a börtön ablakában-t már olyan átérzéssel tudom előadni, hogy ha lenne Mária kép a szobámban, biztos elkezdene könnyezni...) Mondjuk nekik könnyű volt, mert akkor még nem volt olyan világos, mint ma, hogy az eszmék egy kalap szart se érnek. Nem mondom, hogy a semmiért lövették szitává magukat, de annyira sok értelme azért nem lett, mint amennyit őt hittek az áldozatuk jelentőségéről. Én az ilyen jellegű kimeneteleket azért szeretném elkerülni, tiszta sor, hogy meg kell halni, az is, hogy nem ágyban párnák közt, de akkor azzal legalább egy értelmes üzenetet adjon tovább az ember, ne valami baromságot. Istenem, hogy milyen nyomorultak vagyunk mi emberek! Szinte hihetetlen...
