- El sem tudom képzelni, hogy valami komoly bűnt követtél el - szólt a Mester. - Mit gyóntál meg?
Azt, hogy egyik vasárnap lusta voltam misére menni, hogy egyszer káromoltam a kertészt, és hogy egyszer egy hétre elküldtem az anyósomat a háztól.
- De hisz az öt évvel ezelőtt történt! Biztos vagyok benne, hogy azóta már voltál gyónni.
- Persze, hogy voltam. De azóta is meggyónóm minden alkalommal. Jól esik felidézni.
---
Amikor a Mester értesült arról, hogy a közeli erdő egy tűzvész martaléka lett, azonnal mozgósította a tanítványait:
- Újra kell telepítenünk a cédrusokat - mondta.
- A cédrusokat? - kiáltott fel egy kételkedő tanítvány. - De hiszen kétezer évig tart, mire megnőnek!
- Akkor egy percet se vesztegethetünk - mondta a Mester. - Azonnal indulnunk kell.
---
- Az emberek boldogtalanságának az a fő oka, hogy a szenvedéseikből valami perverz gyönyört merítenek - mondta a Mester.
Elmesélte hogyan utazott egy éjjel vonaton a hálókocsi felső ágyán. Nem tudott elaludni, mert az alsó ágyon egy nő állandóan így sóhajtozott:
- Milyen szomjas vagyok ... Istenem, milyen szomjas vagyok!
Mivel siránkozása nem csitult, a Mester végül fogta magát, lemászott a létrán, végig ment a vonaton, pedig a folyosók nagyon szűkek voltak. Megtöltött két nagy papír poharat vízzel, visszatért, és odanyújtotta a gyötrődő nőnek:
- Asszonyom tessék! Egy kis víz.
- Az Isten áldja meg, uram! Nagyon köszönöm.
A Mester visszamászott az ágyába, kényelmesen elhelyezkedett, s már éppen az elalvás határán volt, amikor alulról újra felhangzott a siránkozás.
- Ó, milyen szomjas voltam ... Istenem, milyen szomjas voltam!
---
Az előző mesterem megtanított, hogy elfogadjam a születést és a halált.
- Akkor miért jöttél hozzám? - kérdezte a Mester.
- Hogy megtanuljam elfogadni azt, ami a kettő között van.
---
- Mennyi időbe telik, míg megoldom a problémámat?
- Egy perccel sem többe, mint amennyi alatt megérted - válaszolta a Mester.
---
A tanítványok a folyóparton üldögéltek. Az egyik megkérdezte:
- Ha beleesnék, megfulladnék?
- Nem - mondta a Mester. - Nem a beleeséstől fulladsz meg, hanem a bennmaradástól.
---
A Mester fültanúja volt, amint egy színésznő vacsora közben horoszkópokról beszélgetett.
Odahajolt hozzá, és megkérdezte:
- Csak nem hisz az asztrológiában?
- Hogy is mondjam? - kezdte a színésznő. Egy picit hiszek mindenben.
---
- Arra vágyom, hogy legyen valami szilárd talaja, valami stabil alapja az életemnek.
- Vizsgáld meg ebből a szempontból! - ajánlotta a Mester. Mi a szilárd talaj annak a madárnak a számára, amely a kontinensek között vándorol? Mi a stabil alap a halnak, amelyet a folyó a tengerbe visz?
---
- Mennyi időbe telik, míg megoldom a problémámat?
- Egy perccel se többe, mint amennyi alatt megérted - válaszolta a Meter.
- Egy perccel se többe, mint amennyi alatt megérted - válaszolta a Meter.
---
Amikor a prédikátor visszatért az Örömhír témájához, a Mester félbeszakította.
- Milyen Örömhír az - kérdezte - ami olyan könnyűvé teszi a pokolra jutást és olyan nehézzé a mennybe kerülést?
- Milyen Örömhír az - kérdezte - ami olyan könnyűvé teszi a pokolra jutást és olyan nehézzé a mennybe kerülést?
---
- Konkrétan mi a Megvilágosodás?
- Olyannak látni a valóságot, amilyen
- Mindenki olyannak látja, nem?
- Ó, nem! A legtöbb ember olyannak látja a valságot, amilyennek elképzeli azt
- Mi a különbség?
- Mint a között a gondolatok között, hogy belefulladsz egy viharos tengerbe, illetve hogy nem fogsz megfulladni, mert több kilométeres körzetben egy csepp víz sincs körülötted
---
- Létezik-e társadalmi felszabadulás?
- Persze, hogy létezik - válaszolta a Mester.
- Hogy írnád le?
- Felszabadulás az alól az érzés alól, hogy a hordához kell tartoznod
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése