Az előbb olvastam egy posztot arról, hogy mennyire veszélytelen a koronavírus elleni oltás annak ellenére, hogy rekord idő alatt fejlesztették ki, mert egy olyan technológiára épül, amelyik már 5-6 éve ismert, tehát ne gondolja senki, hogy csak úgy hipp-hopp összetákolták, nem a vírus kerül be a szervezetbe, hanem annak csak egy ártalmatlan összetevője, amely viszont kiváltja az immunválaszt ugyanúgy, ahogy a valódi fertőzés kiváltaná, tehát felkészíti a szervezetet, és emiatt képes lesz védekezni éles támadás esetén is. Hú, de jó, ez a rémálom, amely majd egy éve rajtunk van, tehát lassan megoldódni látszik, az ember már megint győzött, jobbak vagyunk a betegségeknél is, ismét bebizonyosodott a tudomány óriási ereje - hurrá! Mielőtt elöntene minket az örömmámor hangsúlyozom, hogy semmi okunk sincs ujjongani. Nincs olyan emberi szervezetbe történő beavatkozás amely ne járna kockázatokkal. Nincs és nem is lesz soha. Töménytelen mennyiségű betegséggel küszködünk, egyáltalán nincs szó arról, hogy a tudomány a sérülékenységünk fölé kerekedett volna. Oltani se lehet a végtelenségig mert az immunrendszer egy idő után teljesen meg fog zavarodni a sok össze-vissza rángatástól, könnyen lehet, hogy már most is az elvi határ közelében járunk. Nagyon fontos érteni hogy az oltások legfeljebb átmeneti megoldást jelentenek, amíg nem találunk ki jobbat, hosszabb távon nem lehet rájuk építeni. Hosszabb távon egyetlen esélyünk van, az hogy elkezdünk normálisan élni. Nem majom módra a társadalmunk reflexei szerint, hanem tudatosan belülről, a saját személyes valóságunkból, abból a végtelenül mély és gazdag lélek szövetből, sőt a mindenségnek abból a személyes jelenlétéből, akit mindnyájan hordozunk. És akivel a találkozás mindnyájunk számára oly felkavaró és rémisztő, hogy mindnyájan fejvesztve menekülünk előle tulajdonképpen, mindnyájan próbáljuk bepréselni azt a hihetetlen, elképesztő szellemi tartalommal bíró, a mindent, az egészet képviselő lényt gyufás skatulyányi képzetekbe, ahelyett aki ő valójában, de ennél reménytelenebb vállalkozásunk tulajdonképpen nem is lehetne. Ezt tesszük ahelyett, ami valóban segíteni tudna, a tudatos, normális, ebből a belső gazdagságból fakadó életbe, a saját teljes életünkbe való bekapcsolódás helyett, mert amit most csinálunk, nagyon nem az. Összhangban lenni a világ és önmagunk belső rendjével amiről most jóformán nem is tudjuk hogy mit jelent, hisz soha nem is próbáltuk megérteni, hisz ez az értés, az érzék a belső rendre valaha megvolt, de azóta teljesen kiveszett a társadalmunkból, nem láttuk senkin, nem hallottuk senkitől, abszolút fehér folt a számunkra. Megyünk külső dolgok, mások által ellesett gyakorlatok, szokások, elvek, tanítások vonalán, de soha sem a magunk, a mi saját belső személyes valóságunkat tisztelve, megbecsülve, figyelve, érezve, követve. Pedig az egyetlen esélyünk az utóbbi. Más esélyünk nincs. Az oltás nem esély az oltás legfeljebb szükséges rossz lehet. Ezt nagyon fontos látni! Ha megint elkövetjük azt a hibát, amelyet a nyugati társadalom sorozatban követ el, mióta létezik, hogy fellélegzünk, mondván, hogy megvan a megoldás, holott egyáltalán nincs, a közelébe se jutottunk, akkor megint nem értettünk meg semmi abból az üzenetből, amelyért a járvány lett. Ha megint csak oltóanyagot fejlesztünk ki, de értést, érzékenységet magunkban emberi természetünkkel, belső lényünkkel való jobb kapcsolatunkért nem, akkor megint hiába haltak meg milliók. Ha ezt az egészen másmilyen követelményt soha se fogjuk megérteni, akkor az összes tevékenységünknek, amelyet most csinálunk, semmi értelme sincs. Semmi. Ha idáig soha nem fogunk eljutni, akkor nem érdemes dolgozni, nem érdemes gyógyítani, tanítani, gyereket szülni, gyereket nevelni, enélkül az értés nélkül minden fel fog bomlani nagyon rövid időn belül, káoszba fogunk süllyedni, képtelenek leszünk úrrá lenni a képződő zavarokon. Vigyázzunk, vigyázzunk, vigyázzunk nagyon. Lehet, hogy lesz jó oltásunk, annyira jó, hogy nyerünk vele egy pici időt, de ne higgyük, hogy bármin is túl leszünk vele. Örüljünk, hogy csökkenni fog a járványveszély (ha ez bekövetkezik tényleg), de ne térjünk vissza ugyanoda, ahol előtte voltunk, rendüljünk meg, lássuk be, hogy úgy, ahogy eddig éltünk, ezután már nem élhetünk, hogy más prioritások, más feladatok vannak mindnyájunk előtt, átvezetni nem csak magunkat, hanem ezt az egész globális társadalmat egy egészen másmilyen létállapotba, tudatállapotba, hogy senki ne húzzon fel falakat magában e követelménnyel szemben, ne tegye fel a kezét, hogy én eddig, és nem tovább, hogy mindenki sokkal nagyobb elkötelezettséget és felelősséget érezzen a bolygó összes élőlénye iránt, hogy felismerjük, mennyire gáz a nyugat élősködése ezen a bolygón, hogy felismerjük benne a mi magunk élősködését is, hogy mennyire a részévé váltunk ennek a rettenetes, agresszív rendszernek, hogy mennyire kiszolgáltattuk magunkat neki, mert olyan sok mindennel ellátott minket, felismerjük a magunk tehetetlenségét is, és hogy elborzadjunk tőle, és az a borzalom minket is egy egészen más minőségű és másmilyen tudatosságú élet felé vezessen.
