Nameste

A társadalmunkat és a családjainkat egyformán súlyos zavarok hatják át, ráadásul ugyanazok a zavarok, illetve ugyanarról a tőről fakadnak. Többségünk soha nem jut el odáig, hogy ezeket a zavarokat felismerje, kimondja, de ezzel egyáltalán nem használ, sőt kergeti bele az őrületbe a környezetét is, amiből járvány lesz, globális felmelegedés, hülye gyerek szintű politikai kultúra, szír háború, gigacégek tudatmódosító propagandája, meg a jó ég tudja még, hogy mi minden csapás. És valahol az embernek döntenie kell, hogy az élete mi, sodródás ezzel a vörösiszappal vagy kísérlet arra, hogy kiússzon belőle a szilárd partra. A szilárd part nyilván az ő személyes, a környezetétől független belső valósága. Amiről nagyon nehéz elhinni, hogy létezik, de az élet tulajdonképpen akkor kezdődik, amikor valaki erre mégis csak képes lesz. Ez az istenhit egyébként, amelyet az összes nepáli , akik úgy köszönnek egymásnak, hogy Nameste (köszöntöm a benned lakó istent), sokkal jobban tud, mint az úgynevezett keresztény Európa, akinek fogalma sincs arról, hogy mi lakik az emberben, sőt még a leghalványabb sejtésnek sem engedi meg, hogy ezzel kapcsolatban kifejlődjék benne. És helyette bohóckodik a templomokban...