2020. május 31.
Voice for the Planet
A környezetvédelem legelőször is önismereti, önazonosságbeli, létkapcsolati kérdés. Hogy a bomlott, beteg, végletesen egyoldalú, fasisztoid nyugati civilizáció folyamatairól, szemléleteiről, közelítéseiről mennyire akarunk leválni, illetve mennyire vagyunk hajlandóak előásni alóla őseredeti önmagunkat, azt a szellemi lényt, akivé egy egészségesebb, valódibb, szabadabb közegben fejlődtünk volna, és aki állandó, eleven, intenzív személyes kapcsolatban van a lét egészével. Amilyen mértékig ezt megtesszük, annyira lesz rend bennünk, annyira fogunk tisztulni mi magunk, és fog tisztulni az életmódunk és a környezetünk, vagyis a minket körülvevő teremtett világ. Ha semennyire, akkor marad minden ugyanolyan sz@r, mint amennyire most az, illetve tovább pusztul, függetlenül attól hogy hány "Act now!" gombra kattintunk a különböző lelkes szervezetek honlapjain. Nehéz harc, küzdelem ez az emberben, a belső lény küzd a külsővel a túléléséért, és ez folyamatos feszültséget teremt, folyamatosan a nagyobb ellenállás felé való elmozdulásra hív minket a könnyűvel szemben. Ezt meg kell érteni! Aki tenni akar a környezetéért, annak ismernie kell magát, tudnia kell, hogy mi lakik benne, és vállalnia kell az életét abban a tüzes kemencében, belső szellemi fejlődésben, amelyben (és sehol másutt) a falai át tudnak égni és a személyisége ki tud bontakozni. Vissza kell találnia ahhoz a szellemi integritásához, amelyben minden része, minden szerve, minden érzéke, minden ráérzése, minden intuíciója működik, és együttműködik az agyával, amelyben van egy rend, és abban a rendben minden összetevő azt csinálja, ami a dolga. Vissza kell találnia azokhoz a belső kapcsolatokhoz, amelyek valamikor sokkal elevenebben éltek bennünk, mint most, és amelyeknek köszönhetően voltak valódi külső kapcsolataink is. Visszatalálni ahhoz az egészség-hez, amely valamikor a miénk volt, de aztán elhagytuk, mert azt hittük, hogy elég nekünk emberi mivoltunk külső héja is, mert azt hittük, hogy van olyan erős szerv az agyunk, hogy a többit is pótolja, és ezért szétestünk, és aztán szétesett a világ is körülöttünk, hiszen a külső világ folyamataiban mindig a mi belső világunk állapota tükröződik vissza...
Marana tha
Mint látható is, ez az első bejegyzésem ebben a blogban. Ma reggel, vagyis 2020. május 31-dikén reggel három órakor arra ébredtem, hogy új blogot fogok indítani. Idén erre a napra esik Pünkösd, a katolikusok egyik nagy ünnepe, ha katolikus lennék, azt is mondhatnám, hogy betöltött a szentlélek, és annak a hatása ez a nagy felbuzdulás. Viszont nem vagyok katolikus, illetve a fene tudja, mert egy kicsit az is vagyok biztos, de nagyon azért nem szeretnék lenni. Volt már vagy egy tucat blogom, ez annyiban különleges, hogy az utolsó, több már nem lesz. Hetven nap múlva 58 éves leszek, vagyis lassan ideje hozzálátnom, hogy összefoglaljam az életem tanulságait - ki tudja meddig boldogtalanítom még a körülöttem lévőket itt a Földön! Persze lehet, hogy lesz még néhány tanulság ezután is, de majd igyekszem figyelembe venni őket is menet közben. A névválasztás is körülbelül úgy jött, mint a blog indítás ötlete, belülről, mélyről tört fel, mint egy gejzír vagy egy vulkán, hosszas, kívülről láthatatlan készülődés után minden bizonnyal. Igen, mi emberek ilyenek vagyunk, forrong egy csomó minden a mélyünkben, aztán egyszer csak, amikor megérik rá a pillanat, kilövelljük magunkból a gőzt vagy a lávát olyan hirtelen, hogy legtöbbször még minket is váratlanul ér. Hát én most ezzel a kilövelléssel megpróbálok egy magasabb energiaszintű pályára jutni, ahonnan jobban látszanak az összefüggések. És megpróbálom leírni, amit onnan a magasból, a szélesebb távlatból meglátok. Nem tilos nekem segíteni ebben... (Azért majd fogok írni a névadásról egy picit részletesebben is.)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)