A szamuráj törvénykönyv esszenciája

A szamuráj törvénykönyv esszenciája így kezdődik: Egy szamurájnak mindenekelőtt azt a tényt kell észben tartania - éjjel s nappal újév reggelétől amikor felemeli evőpálcikáját hogy elfogyassza reggelijét egészen az év utolsó napjáig amikor elkészíti éves elszámolását - hogy meg kell halnia. Ez a legfőbb feladata. Hogyha ezt mindig észben tartja akkor képes lesz a hűség és a gyermeki kötelesség útja szerint élni számtalan veszélyt és csapást el fog kerülni, távol tudja magát tartani a betegségektől és a balsorstól, sőt mi több hosszan élvezheti az életet. Nagyszerű személyiséggé fog válni, aki sok csodálatraméltó tulajdonsággal rendelkezik... Hát az a modern társadalom amelyben élünk nem igazán nevel minket arra hogy ez az éberség bennünk kialakuljon. Pedig nem kell a távol keletre utazni azért hogy az ember csodát lásson - a középkori lovagi hagyományok nagyon hasonló szellemi tartalmakra épültek. Csak valahogy nem gondolunk arra, hogy az embernek most is az lenne a feladata, hogy hőssé váljon, a szellemi rend alapja most is pont ugyanaz, ami a középkorban volt vagy előtte is bármikor, mert a szellemi rendet, amely akkor a szamurájok és a lovagok és a kiskirálylányok szívében meg az odaszánásukban kristálytisztán ragyogott, meghágtuk, mert az a tiszavirág életű csúcstechnika, amelyet jelenleg működtetünk illetve a belőle származó kényelem és látszat biztonság ezt a követelményt teljesen kitakarta, belénk szuggerálta azt a képtelenséget, hogy most már olyan tanúságtételekre, mint régen, nincs szükség, hogy az életünket most már olyan rendű nemes célokra, mint régen nem kell feltenni, hogy egy férfinak most már elég mindenféle mütyürökkel foglalkoznia és a nőnek se kell őt semmi másra inspirálnia csak arra hogy egy háztartási alkalmazottá váljon mellette aki segít neki főzni és takarítani. Nem is beszélve a vallásainkról, amelyekből szintén alapvető létdimenziók hiányoznak. Jézus istenségét például olyan mértékig hangsúlyozzuk túl hogy az emberségét szinte láthatatlanná tesszük és azzal együtt abszolút háttérbe szorul a hősiessége a világgal való szembemenése mint teljesen természetes és emberi kvalitás amely sajnos mindnyájunk számára konkrét követendő példa (lenne). Pont ugyanazt amit ő elszenvedett pont ugyanazt a rettenetes magányt és idegenséget majd nekünk is el kell szenvednünk és pont ugyanazzal a hittel amellyel ő tette. Illetve remélem mert ha nem akkor gallyra fog futni az életünk akkor az utunkat nem fogjuk bejárni a jellemfejlődésünket a létfeladatunkat nem fogjuk elvégezni akkor csak egy játékország szintetikus anyagból készült lego emberkéi leszünk az egész életünk egy színtiszta virtualitásban fog eltelni. Ne higgyétek hogy ennyit értek csak!

Teljesen biztos vagyok abban hogy a közeg amelyben élünk nagyon lényeges szellemi tartalmakat fojt el bennünk, és amíg nem kezdünk el tudatosan is leválni róla, szembe menni a posztulátumaival, addig ez így is marad. Addig például a férfi azon a vonásai, amelyek a lovagkorban jellemezték őt, nem fognak kifejlődni, feltűnni, addig a férfi nem lesz harcos, pedig megvalósulásának az egy nagyon fontos összetevője lenne. A harcos archtípust minden férfi magában hordozza, és valójában szenved addig, amíg harcos energiái parlagon hevernek. Szenved és rombolódik és süllyed bele a középszerűségbe. De a nő ugyanígy van, ha nem vállalja el azt a tiszta hősies létet, amely a kiskirálylányokat jellemezte, akik próbatételekre inspirálták loavgjukat, de aztán hazavárták őket, és meghatódva fogadtál el áldozatukat, ha a nő ezt nem teszi, ha a nő nem felemelni, hanem elnyomni akar egy férfit, akkor megzavarodik, lekötetlen női energiái féktelen csapongásba kezdenek, önálló életet fognak élni, amelyek ki fogják borítani belőle a nőiességet az utolsó cseppig. Egy borzasztóan nehéz korban élünk, amikor ezeknek az egykor élő, evidens szellemi kincseket teljesen betemette a sár, és csak nagy erőfeszítések árán lehet előásni belőlük valamennyit. Az ember valódi természetét leíró hagyományok kivesztek, azokat nem gyakorolja senki, szükségességük felismerésére eljutni pedig csaknem lehetetlen. A Szentírásban is le vannak írva ezek szépen, az evangéliumokban, de mivel a legminimálisabb érzékenységgel sem rendelkezünk, átsikluk felettük villám gyorsan. Akit a legminimálisabb mértékig megérintenek a felismerések hogy az ember mi még azon kívül, amit a modern világ állít róla, az élményeit mondja el, adja tovább, hogy az a nagyon kevés maradék emberség, ami még van, az utolsó foszlányok ne vesszenek el egészen, hogy azokból a foszlányokból az ami egyszer már volt, újra megszülessen. Nem merjük kimondani, mert gyávák vagyunk, de háború van, nagyon komoly háború, világháború, amilyen az első és a második volt. Egyelőre nem fegyverrel vívják, hanem a lélek megfélelmítésével, de attól az egész csak rosszabb. És ahol háború van ott harcos, bátor, akár meghalni is kész férfiakra és gyönyörű, isteni szépséget sugázó nőkre van szükség. Legyünk olyanok mindnyájan!