A világmindenséget fenntartó erők megrendültek. Bennünk bomlik meg a rend, amikor az igényes, a mély, a szellemi, az eredeti, a magunké helyett a silányt, a felszínest, a bóvlit, a tömegárút, a másét választjuk. Akkor bomlik meg a rend, amikor a bennünk jelenlevő személyes isteni valóság vágyát random véleménnyé silányítjuk, hogy ne kelljen komolyan venni belőle semmit, hiszen véleményből annyi van, mint csepp a tengerben, és így mindegyikre könnyen rá lehet mondani, hogy nem is fontos igazán, pedig dehogy is nem! Bennünk bomlik meg a rend, amikor úgy vesszük át a körülöttünk dúló végtelenül aránytalan és torz szemléleteket, hogy azok aránytalanságaiból, torzulásaiból semmit sem merünk tudatosítani magunkban, hiszen ellenkező esetben harcolni kéne egyedül százak, ezrek, tízezrek, százezrek, milliók, milliárdok eltévelyedése, leginkább pedig a saját rossz beidegződéseink ellenében, az meg roppant frusztráló követelmény - pedig most pont leginkább mégis csak arra lenne szükség! Bennünk bomlik meg a rend, amikor azt hisszük, hogy a mi sorsunkon másoknak kéne változtatni, amikor nem hisszük el, hogy a piramisnak nem a csúcson lévő vezetők, hanem mi magunk vagyunk az alapjai, az összes betegségét is mi magunk eregetjük fel benne. Bennünk bomlik meg a rend, amikor önmagunkból és a létfeladatinkból semmit se merünk elvállalni, amikor a férfiak és a nők sem indulnak el azon az úton, amelyen nemiségük valódi tartalma kibontakozhatna, és ezért nem leszünk sem férjek, sem hitvesek, sem édesapák, sem édesanyák, legfeljebb ilyen-olyan játékosok, létidegen, leszűkített szerepek majmai, mert nem merünk megküzdeni semmit, nem merünk leválni semmiről, egyik edényből a másikba öntjük át magunkat remélve, hogy az edény tehet róla, pedig nyilván semmi köze sincs hozzá. Bennünk bomlik meg a rend, amikor nem gondoljuk végig, hogy mit is akarunk valójában, amikor reflexszerűen beállunk az első utunkba kerülő rohambrigádba, skandáljuk a jelszavait, és gondoljuk, hogy jót teszünk ezzel, miközben önmagunk közelébe se jutunk, vagyis az életünk, a saját életünk tulajdonképpen el se kezdődött még, és akkor meg hogy lehet a jótettnek akár a lehetőségéről is beszélni. Bennünk bomlik meg a rend, önmagunkkal sem kerülünk kapcsolatba, és akkor persze, hogy másokkal se, csak a festék tart össze minket, de hát az mégis csak kevés, idő kérdése csupán mindig, hogy mikor roppanunk meg, és hogy akkor mit hagyunk az utánunk jövő nemzedékre, nyilván ugyanazt a szerencsétlenséget, illetve még nagyobbat, mint amelyikben mi is felnőttünk, mert ha nem változtatunk rajta semmit, akkor még annál is rosszabb lesz, mint amilyen rossz most. Ki fog nekik valódi életesélyt mutatni, valódi utat, valódi távlatot, amelyen el lehet indulni, és lehet menni rajta. És ki fogja elérni, hogy a mutatást észre is vegyék, hogy ne csak az éppen aktuális tébolyok vonalán keringjenek reménytelenül egy tetszőlegesen kis epszilon sugarú buborék képzelt falai közt? Ki fogja elérni, hogy értsék a rendet, saját lényük integráns egységét, és legyen kedvük benne lenni, abban élni? Ne áltassuk magunkat azzal, hogy nincs kudarcba fulladó élet, ne áltassuk, mert aki ebben bízik, annak az élete jó eséllyel már meg is fulladt. Ne legyünk álpozitívak, ne mosolyogjunk, mint a tejbetök, amikor első sorban nem szórakozni, meg strandolni kéne, hanem dolgozni nagy elszánással, nagy odaadással, éber figyelemmel mindenre, ami belőlünk fakad, és tudva, hogy azt egyedül mi fogjuk megbecsülni, ha megtesszük vele, mert a környezetünk biztosan kinyírni akarja csak, de mi a legkevésbé sem lehetünk a csatlósai ebben. Ha valaki egy torz közegen akar segíteni, akkor először is neki magának kell megszabadulnia annak a közegnek az összes belé is égett torzulásától, emberi mivoltában szilárdan kell állnia, önmaga belső, személyes valóságának szikla alapjára kell helyezkednie. Maradandót, időtállót enélkül a szikla alap, illetve a rajta való állás nélkül képtelenség létrehozni. Jelentkezzen, aki már úgy érzi, hogy ott áll, mert van egy pár feladat, amelyet sürgősen el kéne intézni, például az emberiség megmentése ilyen, csak, hogy egyet mondjak gyorsan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése