A személyes kétségbeesés csendjében...

Hogy lehet a társadalom közösségi tudatában mély változást kiváltó életet élni? Hol vannak azok a potenciálok, amelyek erre képessé teszik az embert? Hogy lehet ezekhez a potenciálokhoz eljutni, aktivizálni azokat? Hogy lehet a jelenségekről a mély okokra átvinni a figyelmet? Hogy lehet szembesíteni az európai embert egész eddigi történelme alapvető félrecsúszásával? Ha nem megyünk elég mélyre, le egészen a rossz alapvetésekig, akkor csak kozmetikázni fogjuk a jelenségeinket, de azzal nem fogunk elérni semmit. A száguldó mozdonyt megállítása sokkal több odaszánást igényel. A cél, hogy mindenki megértse azt az alap ellentmondást, amely miatt a borulást folyamatosan generáljuk, mindenki megértse, hogy hogy mért veszi át a rossz mintákat és gyakorolja azokat a nap 24 órájában, mindenki megértse, hogy amíg a társadalom kényelem és biztonság kínálata fontosabb számára, mint a valóság egészével való személyes kapcsolata, addig egész egyszerűen haszontalan lesz minden tevékenysége, mert az előbbi egész egyszerűen egy olyan kör, amelyen belül nincs élet. A civilizációnk egészéből, az összes módszeréből és folyamatából való végletes kiábrándulás nélkül csak egy egérlyukban tudunk keringeni. A kétségbe esés az ember alapállapota, mely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy termő élete legyen. Egy csepp reményt sem szabad helyezni semmibe, ami innen való, reményt az ember belső lényébe szabad helyezni, merni kell vele kapcsolatot teremteni, vagyis merni kell olyat tenni, amiről a környezetünk nagy erőkkel és az első pillanattól kezdve folyamatosan és végtelenül agresszív módon nevel le mindenkit. Aki meri ezt a drámát élete alapjává tenni, az hatni fog. Lehet majd akár szeretni, akár gyűlölni őt emiatt, de semlegesnek maradni senki se lesz képes vele szemben. Aki meri ebből a drámából eredeztetni minden tettét, az akarva akaratlanul is ki fogja borítani a bilit, mert látszani fog rajta, hogy az ő országa már nem e világból való. Botrány lesz körülötte minden helyzet megosztó személyisége lángoló kardként fog rendet vágni, de nyomában meg fog születni egy új szellemi valóság, egy új személy, a teljességet hordozó új lény, aki már a körön kívül lesz, és aki ezért valóban emberként, sőt isten-emberként tudja majd viselni sorsát, és felmutatni azt, aki igazán és egyedül csak ő, és senki más...