Európa újranyit

Kicsit kevesebb az új megbetegedés, legalábbis ezen a kontinensen, már nem halnak meg naponta több ezren a közelünkben, oldjuk fel a különböző járványügyi korlátozásokat sorra, de nekem még sincs olyan érzésem, hogy bármin is túl lennénk, vagy bármit is legyőztünk volna. Sződligetről csak arcukat eltakaró emberek között utazva tudok bejutni Budapestre, ahol egyetlen kávéházban sem lehet jó érzéssel leülni egy italra, mert pont a legfontosabb, a gondtalan, felszabadult légkör hiányzik hozzá. Ez a zizegés még elég mesterséges, és nem az látszik, hogy mindenki hú, de boldog lenne tőle. A járványt kiváltó problémákkal semmit nem tudtunk kezdeni, magával a jelenséggel talán egy picit igen, de a vírus bármikor visszatérhet, vagy ha nem ez, akkor egy másik, amelyik még gyilkosabb természetű. Pusztul a bioszféra, a vírusoknak pedig élettér kell. Ha nem találják meg az állatokon, akkor természetes, hogy az emberek felé fognak "nyitni". Megoldás az lehet, hogy felfedezünk egy oltást a COVID-19-re, de könnyen lehet, hogy addigra már a COVID-20 is meg fog jelenni, vagy a COVID-21, meg különben is, az oltásokról sem tudunk sokat, azt tudjuk, hogy egy legyengített kórokozóval olykor ki lehet váltani egy olyan immunválaszt, amely bizonyos védettséget jelent, de azt például nem tudjuk, hogy ez a stratégia működőképes lesz-e az új vírusokkal szemben is. Vagyis nekem ebből nem az jön le, hogy az ember milyen győzedelmes, hanem az, hogy egyre nagyobb fenyegetettségek között élünk, és örülhetünk, ha a természet nem gyors pusztulásra ítél bennünket, ha még ad nekünk pár esélyt, mielőtt végleg eltaposna minket. Ad pár esélyt, hogy az okot értsük meg, és ne csak a következményként előálló sebet kezeljük. Mert az ok értése nélkül nincs megoldás egyetlen problémára se, a következményként előálló rossz hatásokat talán lehet kicsit mérsékelni anélkül is, vagy bekövetkezésüket kicsit késleltetni, de ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy mit teszünk, illetve, hogy mit nem teszünk, amikor az utóbbiakkal foglalkozunk csupán, akkor tökéletes önámítás minden akciónk. A vírussal szembeni védekezésünk a rövid távú igényt félig meddig lefedte. De az embernek nem csak a rövidtávú igényeit kell lefednie, mert az nem teszi őt valakivé. Az embert az teszi valakivé, ha sorsformáló, felelősséget vállaló módon használja fel anyagi és szellemi potenciáljai teljes tárházát, hosszú időtávra néz előre, és a közben kialakuló látása szerint él és cselekszik. Mindenek előtt azt kell megérteni, hogy a világjárvány (akárcsak a többi globális válságjelenség) a civilizációnk rossz alapbeállítottságából fakad, és csak látszólag közegészségügyi probléma - valójában önismereti, létkapcsolati jellegű. Hogy mindnyájan egy olyan vetítésben nőttünk fel, amelyben teljesen megalapozatlan képzeteink lettek a lehetőségeinkről, mert azokkal a képességeinkkel élve, amellyel uralni hittük a természet erőit, csak bizonyos elég szűk térben és időtávban tudunk boldogulni, és hosszabb távon az, hogy e képességek gyakorlására korlátozzuk a tevékenységünket, kevés az emberiség fennmaradásához. Ha ehhez a felismeréshez nem jutunk el, és annak folyományaként nem eszközölünk alapvető változásokat a világ egészéhez való viszonyunkon, és a világ egészét nem kezdjük el a fejlődésünkhöz szükséges élőlényként, szellemi társként tekinteni, akkor ennek a kapcsolatnak, akár csak az összes többi kapcsolatunknak, előbb-utóbb, elég hamar válás lesz a vége...