Ma új életet kezdek, de új blogot nem, mert abból már annyi van, mint égen a csillag, magam sem tudom számon tartani, hogy a tér hány különböző irányában folytam már szét, mint a vulkánból kiömlő láva. Persze azzal nincs semmi baj, hogy valaki egy csomó mindent kipróbál, de az utóbbi időkben engem ért becsmérlő kijelentésekből annyi mindenképpen jogos, hogy törekedjek már valami szintézist is teremteni abban a dzsungelben, amely egyelőre inkább válogatás nélkül növő vadhajtások rengetege, mint egy egészséges, szerves egységet képező és abban fejlődni tudó és fejlődni akaró szellemi lény műhelye. Persze közben azért vigyázni is kell, mert a műhelyeknek általában falai vannak, viszont az enyémnek ne legyenek mégse. Mert én egy férfi ember vagyok, aki a falakat by deafult nem építi, hanem bontja, a látásokat by default nem szűkíti, hanem tágítja, a végtelen térből by default nem lekerít magának kis telkeket, hanem igyekszik az egészet bejárni vagy legalábbis minél többet belőle. Vagyis két erő tart egyensúlyt egymással, akárcsak az univerzumban, az ősrobbanásból megmaradt tágulás, amely mintegy kibontja a létezés folyamatát, mint olyat, meg a tömegvonzás, amely ebben a táguló közegben biztosítja, hogy az a kibontakozás élhető sebességgel játszódjék le. Ebben a feszültségben fog lezajlani a hátralévő életem, egyébként már az eddigi is ebben zajlott, csak korábban ezt nem tudatosítottam magamban, meg lehet, hogy tényleg felborult egy kicsit az egyensúly a lázadás javára és az összefogottság kárára - ha igen, akkor annak oka volt, de nem biztos, hogy úgy kell csinálni továbbra is. Ez a feszültséges erőtér lesz az a hely, ahol reményeim szerint valami majd képes lesz kikristályosodni abból az üzenetből, amelynek a kibontásáért megszülettem. Formailag ez úgy néz ki, hogy a tapasztalatokból, meg a lassan több, mint tíz éve képződő írások tengeréből most már tényleg megpróbálok egy művet összeállítani, mondjuk úgy, hogy egy könyvet, bár biztos, hogy se regény, se novellás kötet, se esszé gyűjtemény, se napló, se füves könyv nem lesz, hanem valószínű, hogy ezeknek valamilyen sajátos keveréke fog kijönni belőle, hogy pontosan mi, azt még magam sem tudom, hiszen ez az egész nagyon homályos pillanatnyilag, és leginkább csak a szándék van meg belőle, meg az odaszánás, hogy figyeljek magamra, és magamban mindenre, ami majd vezet ezen az úton. Ebben a blogban mostantól a főoldalon ennek a folyamatnak az eseményeiről próbálok majd beszámolni nagyon tömören, miközben a menün rögtön a Főoldal után lesz egy "Le livre ouvert" (a nyitott könyv) nevű oldal, ahol a könyv fejezetei fognak kibontakozni, az aktuális állapot mindig fellelhető lesz rajta. Persze, azt ne gondolja senki, hogy bármi véglegesen is úgy lesz, ahogy most ott olvashatja. Biztos, hogy nagyon sokáig ez még egy folytonosan változó, fejlődő, tisztuló szöveg lesz, és ha bármelyikőtök az olvasása közben visszajelez nekem, akkor annak nagyon fogok örülni, sőt abból akár egy összefogás is kialakulhat, és akkor ezt a könyvet már nem csak én fogom írni, hanem Ti is, társszerzői lehettek, ha akartok. (Mint a szavak többsége egyébként, a livre szó is nagyon gazdag tartalmú, elég ha a francia fontra gondolunk, amely szintén livre volt, vagy a livrer igére, melynek jelentése többek között lemondani valamiről, átadni, odaszánni.) A blog korábbi tartalmát, például a főoldalon lévő korábbi 160 egynéhány bejegyzést is el fogom lapátolni valahova idővel, amit lehet, azt fel fogom használni belőle, amit meg nem, azt elbírja a sittes zsák. Ahogy elbírja azt a töménytelen mennyiségű kacatot is, amely most még a birtokomban van, de amelyet a következő albérletembe már biztosan nem akarok tovább vinni magammal. Hát ennyi mára, lejárt az idő illetve lehet, hogy még este egy pillanatra visszatérek. De most mennem kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése