A legutóbbi kerékpártúrán volt egy pont amikor azt gondoltam hogy felülök a vonatra és hazamegyek. Kicsit ilyen érzésem van most is. Csak nincs vonat meg nincs hova hazamenni. Vagy van?
‐---------------
Nem hiszem, hogy a nyugatnak van jövője, nem hiszem, hogy a nyugatot igyekezni kéne megmenteni. A nyugati civilizáció túl van a fénykorán leginkább azért, mert az ember kapcsolata a természettel, főleg önmaga belső természetével szinte teljesen megszakadt, és ezért lényegében egy virtuális világot épít, amely lehet nagyon csillogó, de attól még egy kártyavár is sziklaerőd hozzá képest. A nyugat el fog tűnni a gazdaságával, a politikájával, a tudományával, a művészetével, a filozófiájával, a vallásaival együtt, például a materializmusával együtt is, amely szintén egy vallás, pont ugyanolyan, mint az összes többi. Volt ennek a civilizációnak sok szép eredménye, de nem hiszem, hogy meg tudjuk védeni a pusztulástól, illetve ha valamit, akkor talán morzsákat belőle, meg néhány alapvető kibontakozást, leginkább pedig a tanulságokat, amelyekhez általa jutottunk az emberi fejlődésünk alfától omegáig tartó hosszú ívén, de az egésznek úgy, ahogy van, a felépítményeivel, a szerkezetével, a kapcsolat rendszereivel együtt el kell tünnie, és vele együtt annak is, aki ezen a süllyedő hajón képzeli el az életét. Akik túl akarják élni, azoknak kéretik nagyon gyorsan csónakba szállni, és menekülni róla a végtelen tengerre. Kéretik tudomásul venni, hogy ez a hajó elment, illetve elmegy, és kéretik nem küszködni érte túl sokat. Mert a létfeladat nem a léket kapott hajó felszínen tartása, illetve felszínen tartani csak azért kell, hogy pici időt nyerjünk, de aztán villám gyorsan ott kell hagyni, hogy legalább mi magunk megmaradjunk, és velünk egy pici esély, hogy valahol valami új majd elkezdődhet, hogy amikor majd összezár a hullámsír felett a víz, az nem mindennek a vége lesz, hanem csak egy korszaknak, ami szép volt, jó volt, meg borzalmas, és egy új követi majd. Ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor csinálunk valamit, ha van bátorságunk hinni a megmenekülés esélyében, akkor ez most még nem a történet teljes vége, akkor valami még nyitva marad, egy szál folytatódik, és bármennyire is vékony az a szál, valami még lehet belőle talán. Viszont ha továbbra is a pusztulásra ítélt vízi jármű korlátjaiba kapaszkodunk, akkor teljesen biztos, hogy azzal együtt nekünk is végünk lesz, akkor nincs egy csöpp esély se a folytatásra. Erről a civilizációról le kell válni, amíg még lehet. Nem úgy, hogy az ember kimegy a remete barlangba lakni, mert az nagyon könnyű megoldás, de semmire se elég. Úgy kell leválni, hogy az összes anyagi meg szellemi (ál)biztonságot adó rossz reflexet, gondolkodási mintát, az összes belénk égetett, a tudatunkba vésett rossz programozottságot, kondicionálást felismerjük és köszönjük szépen nem kérjük tovább. Ez jelenti azt, hogy elhagyjuk a süllyedő hajót. Ez jelenti azt, hogy magunkkal visszük a legszükségesebbet, mert mostantól abból fogunk élni, a többit pedig veszni hagyjuk, mert annyi hely nincs a mentőcsónakban, hogy ballasztoknak is jusson. Nem a civilizációnkat kell megmenteni, hanem magunkat, az embert. Nem a civilizációnak kell ezt túlélnie, hanem nekünk, embereknek. Akkor is, amikor ez egyáltalán nem látszik könnyűnek, mert nincs is másik hajó, mert a többit már rég kilőttük, és csónak se, amikor már csak ez az egy civilizáció van, amelyik ránk telepedett és húz le minket magával a mélybe. Akkor is, és különösképpen azért, mert ez a helyzet még világosabbá teszi, hogy nincs más lehetőségünk. Tessék gyorsan pakolni a mentőcsónakba azt, ami tényleg kell, a többinek pedig búcsút inteni ugyanolyan gyorsan, mert fogytán van az idő. Aki ezt nem fogja fel, az összes cuccával együtt fogja a tenger fenekén végezni. És ha mindenki ott végzi, akkor a Föld tényleg egy lakatlan bolygó lesz ismét, ahol az ember projekt néháy tízezer év alatt szépen dugába dőlt. Aki ezt akarja, az nyugodtan élje tovább eddigi életét! Még három percig mert körülbelül addig fog tartani neki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése