Azt gondolom, hogy az emberi test fizikai felépítéséhez hasonlóan a léleknek is van egy szerkezete, és az ember, akkor tesz jót, ha tekintettel van erre a belső szerkezetre, illetve azokra az igényekre, amelyeket a lélek benne az életben maradása végett támaszt. Azt gondolom, hogy ez a belső szerkezet talán el tud tűrni bizonyos kilengéseket, illetve fel tud épülni belőlük, de azt nem, hogy a kilengések büntetlenül minden határon túl fokozhatóak lennének. Azt gondolom, hogy az ember erről a belső szerkezetről, erről a rendről nem válhat le hosszan, újra és újra vissza kell térnie oda, ha nem akar meghasonlani önmagával, lelki értelemben lebénulni, géppé, gépaggyá válni. Azt gondolom, hogy a nyugati civilizáció az eddigi legnagyobb támadás az ember belső felépítése ellen, azt gondolom, hogy ez a civilizáció nagyon rossz alapokról kiindulva nagyon durván félrenevel minket, nagyon durván nem azt csináltatja velünk, amit a mi belső lényünk tenni szeretne, és ennek következtében alakulnak ki a társadalmainkban egyre súlyosabb zavarok, amelyekkel egyre kevésbé tudunk mit kezdeni. Sok mutató értéke szerint tudunk eredményeket felmutatni, miközben az önazonosságunk a nullához tart, és ez sajnos az összes többi indikátorunk hosszú távú fenntarthatóságát is lenullázza. Nem hálás feladat ilyen kijelentéseket tenni, mert az ember egyáltalán nem lesz népszerű tőlük. Az ember attól válik népszerűvé, ha mindenkiben erősíti azt, hogy amit az illető nélküle is csinálna, jó, ha mindenkit megsimogat, hogy jól van, ügyes vagy, csak így tovább! Én most kevés embert tudok így megsimogatni, mert úgy érzékelem, hogy az emberek többsége az őket ért kondicionálások hatására borzasztóan rossz irányba megy, úgy érzékelem, hogy a tudattalan majmolás vált a társadalmunk alap viselkedésévé, amely annyira átjárt már minket, hogy észre se vesszük, milyen szánalmasan silány dolgokat művelünk így. Ez nekem se jó, bennem is feszültségeket támaszt, amelyeket valahogy el kell viselnem, és el kell viselnem azt is, hogy sokan lehúzzák a rolójukat, amikor a házuk előtt megyek el, elfordulnak tőlem, mintha egy leprást látnának. Olyan emberek is, akik nagyon fontosak nekem, és nagyon fáj, hogy így viselkednek velem, de nyilván nem tudok hazudni csak azért, hogy többen szeressenek. Milyen szeretet az, amelyet az ember hazugsággal intéz el magának? Pillanatnyilag Sződligeten lakom, egy ház kisebbik részét bérelem, van egy terasz is hozzá, most is ott fogalmazom a mondataimat, az őszi nap süt át a lugas lassan sárguló levelein. A munkahelyem két és fél kilométerre van, a SPAR, ahol legtöbbször az élelmet veszem meg, kb. 4 km, és ha nem számítom a börzsönyi futásaimat, akkor jóformán nem hagyom el azt a pár négyzetkilométeres területet, amelyet Sződliget és a mondat első felében említett koordináták jelölnek ki. Leginkább a járvány miatt, de biztos van ebben valamilyen mélyebb szükségszerűség is. Mint ahogy biztos van valamilyen mélyebb értelme annak is, hogy akiket nagyon várok, azok nem jönnek el. Még nem. De talán egyszer majd el fognak jönni, leülnek a teraszomra, és lehet majd beszélgetni velük arról, hogy tulajdonképpen sohasem ennek a társadalomnak a kritériumrendszerére szerettem volna őket megtanítani, hanem arra, hogy az ő belső természetüket fedezzék fel, igazi lényüket, amelyet ez a civilizált közeg teljesen lefojt bennük. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt a fojtást nem érzékeltem nagyon sokszor magam is, érzékeltem, de nagyon nehezen állt össze bennem, hogy mit lehet vele kezdeni. Most már tudom, hogy egyetlen egy dolgot: ellenállni neki, ha az életembe kerül akkor is. Nehogy valaki azt higgye, hogy itt most béke van. A felszínen van pár olyan játék, amely ezt a látszatot kelti, de alatta gigászi erők birkóznak egymással. Létezik a megvezetések, a korrupttá válások, az önbecsapások, a szigetboldogság építgetés és az oda való visszavonulások, a civilizációnk kényelem kínálatából való élés gyalázata, és létezik a becsület, az egész, a teljes, a valódi ember melletti kiállás, a hősiesség, a hű maradás mindahhoz, amely az embert valóban jellemzi, illetve létezik az a fejlődés, amely efelé, ezeknek a dolgoknak az egyre tudatosabb vállalása felé visz minket. Mindenkinek fontos döntenie, hogy merre akar menni, még akkor is, ha ez nem egy könnyű döntés, mert akár tetszik, akár nem, egy nagyon fasisztoid közösségben élünk, ahol a fasizmust mi magunk is folyamatosan építjük. A hitleri Németországban volt egy ulmi testvérpár, akik a családjuk nyitott szellemiségű terében felnőve képesek voltak bejárni azt az utat, személyiség fejlődést, amelyik a náci ifjúsági szervezetben való lelkes részvételüktől a társadalmuk szörnyűségekkel szembeni érzékenyítését, felrázását célzó Fehér rózsa mozgalomig tartott, ők az életüket adták emberi megvalósulásukért. Gondolom, hogy most sem lesz ez másként, a vértanúság vértanúság volt a középkorban, az újkorban, a második világháború idején, és a xxi-dik században is. Ez most nem fehér rózsa, hanem egy nádból font fehér karosszék. Akár trón is lehetne. attól függ, hogy aki beleül az király-e vagy sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése