Szeptember végén - nyárvégi versek

Annyi mindent kipróbáltam
Míg idáig eljutottam
Sok híd leégett mögöttem
Sok folyó sír most alattam

Voltam gyáva voltam bátor
Sajnos sokszor az előbbi
Sajnos nagyon sokszor voltam
Olyan mint az összes többi

Háború van nem fog szűnni
De bennünk attól lehet béke
A békének attól bennünk
Lehet egy kis menedéke

Tudom el fogsz menni pedig
Örülnék ha itt maradnál
De küldelek lassan mégis...
Jobban szeretlek én annál

-------

Én vagyok a tűz - Te vagy a víz
Ha én kis tűz vagyok és Te kis víz
Vagy akár csak az egyikünk kicsi
Nem fog történni semmi
Hamar kioltasz akkor
vagy én szárítalak fel Téged
Egy pillanat alatt

De ha én nagy tűz vagyok
Te meg nagy víz
Forró sistergő gőzképző póluspár leszünk
A lét legbensőbb energiáit is felszabadító gejzírként fogunk kitörni együtt újra meg újra
Mindeneket tápláló találkozásunk sokáig fog tartani
Rövid kis életünk végéig is akár...

-------

Nehéz eset vagyok

mert érzékenyebb mint mások

arra a generális hazugságra amelyen

mindnyájan vitorlázunk

és ha meg is ismerünk közben

száz meg száz világot

azért egyik tenger sem csillapítja lázunk

Nem hiszem

hogy ezt ésszel meg lehetne oldani

szív s lélek kell ide s ember aki máshogy néz magára

ember aki képes átstrukturálódni

vagy inkább sorsával kiengesztelődni

ember aki más felszíne helyett

saját mélységeit járja

-------

58 éves elmúltam

egy szétesett élet van mögöttem

és kérdőjel hegyek - hogy lesz-e ebből valami elfogadható nem sokára?

Vagy nem lesz? Marad ez az elbaltázott szétbombázott lény?

Marad az hogy nem tudok átírni

tegnapról semmit se mára?

-------

Jöjjön aminek jönnie kell

nem akarok válogatni benne

ha kell szenvedjek égjek máglyán

ha kell öntsön el a mámor

Nagyon sokáig már

úgy sem fog tartani ez az egész

felettem a falon az óra mutatója számol

-------

Ha tudsz segíts nekem

ha nem tudsz ne segíts

menj el akkor ballasztokra

egyikünknek sincs szüksége

Szép volt jó volt vagy mégse?

Álmodtunk valamit csupán?

Illetve én - mindig csak én!

Ha már nem tud lenni

legalább méltósággal legyen vége...

-------

Álmodtam én hogy ki tudunk törni ebből az önző sötét számító világból

mely azért ilyen mert mi vagyunk önzők sötétek és számítók benne

Ha egyszer csak egyetlen egyszer nem lennénk önzők sötétek számítók

ez a világ akkor egyetlen egyszer vajon milyen lenne?

-------

Jó ez a civilizáció van benne háromfogásos ebéd internet cd-lejátszó és kakukkos óra

de ehhez magunkból annyi mindent el kell felejtenünk

fedőt kell tenni egy csomó ilyen-olyan vágyra

beszélni se szabad róla

Jó ez a civilizáció kényelmes lett tőle a praktikus sík

s illedelmes az ember belénk nevelt egy csomó látszat jóságot
de közben a fedő alatt a sok magára hagyott jó és gonosz tündér

bánatában vagy mérgében

egy csomó szálat szétrágott

Jó ez a civilizáció biztonságban érezhetjük magunkat tőle sokáig

egészen addig amíg meg nem buggyan az agy
de tudatos és tudattalan lényünk közti

vérkeringés nem ész kérdés 

az megszakad ha a szív kihagy

-------

Aki nem tapasztalja meg

hogy mi lakik benne nem fog boldogulni

gyökértelen fa lesz kit a legkisebb szellő is kidönt

Aki csak fent kapaszkodik az nem stabil

és nem fogja tudni hogy alatta lent a mélyben

helyette majd ki dönt

-------

Olyan vagyok
Mint az olajba mártott gyapot
Lángra lobbant a legkisebb szikra

És utána már
Nem lehet engem eloltani

Csak égek égek és közben szeretnék
Másokat is meggyújtani
Mert a tűznek ilyen a természete
Szeretne továbbadódni mindig
Terjedni egyik lélekről
A másikra

-------

Nehéz az embernek
megértenie hogy ki lakik benne
Főleg ha olyanok veszik körül
Akik a legkevésbé
Sem szeretnék
Hogy ez bekövetkezzék
És ezért igyekeznek őt
Folyton elbátortalanítani

-------

Örömöddel őrjítsél meg
Kínod is csak nekem fájjon
Életemet Eléd teszem
Vágyaidtól széllé váljon

Vágyaidtól jussak messze

Üveghegyeken is túlra
Mérget fecskendezz szívembe
Szakadjon meg újra s újra

Életemet Eléd teszem
Te döntsd el hogy meddig éljek
Míg van egy kis becsületem
Életemtől nehogy féljek

Menj el nem vagyunk adósok
Lebegünk egy vékony szálon
Néha rezgünk néha sírunk
Néha fényköd néha álom..

-------

Nekem is időbe tellett

minden védművet felrobbantani

sokáig tartogattam pár apróbb bunkert a rossz napokra

de úgy érzem most már azok sincsenek mert zavart a bezártság

ezt a sok rombolást mind én magam vittem végbe

Így most már nem tudok sehova se elbújni

azok elől akik a koronát hozzák - mindenütt megtalálnak

s ékesítenek vele hogy szokjam súlyát és ne remegjen a lábam

ha majd indulnom kell az utolsó nap innen el

egy nem teljesen kudarcos élet végén

a hosszú lépcsőn át fel a magas égbe