Erősödnek azok a hangok, amelyek nagyon komoly kételyeket fogalmaznak meg az 5G hálózatok biztonságával kapcsolatban, mondván, hogy nem ismerjük eléggé a sugárzásuk élettani hatását. Legutóbb egy nyíregyházi biológus cikkét olvastam el erről. Annyiban egyet tudok érteni vele, hogy ez már megint egy szükségtelen kockázat, miközben azok, akik egy kicsit már ismernek, tudják, hogy nem szeretem, amikor alapvető problémák helyett, kiragadott jelenségeket veszünk elő. Ez a biológus is egy olyan probléma helyett beszélt az 5G-ről, amely annál százszor, de az is lehet, hogy ezerszer nagyobb horderejű. Amikor valamit kinyerünk a földből - bármit, ami a jólétünket növeli - akkor annak negatív következménye van, a rendszerünk fenntarthatóságának, a társadalmunk stabilitásának rovására megy. A legegyszerűbb technikai vívmány is ilyen. Van ami kevesebbet rombol, van ami többet, de mindennek van valamennyi mellékhatása, hátrányos visszacsatolása. És ezért nem lehet a fejlődést minden határon túl fokozni. Mert közben a hátrányos visszacsatolásokat is minden határon túl fokozzuk, ahogy a gyógyszert sem szabad lapát számra enni, ugyanúgy a jólétet is nagyon óvatosan lenne szabad fogyasztani csak. Igen, ezt meg kéne érteni, nagyon fontos lenne. Nagyon fontos lenne megérteni, hogy már rég átléptünk egy csomó piros vonalat, már rég a jövőnket éljük fel, és még azzal is jóval kevesebb hasznot érünk el össztársadalmi szinten, mint amennyi kárt okozunk az utánunk jövő nemzedéknek. Ami durva nagy szégyen, és az arcomról sül le a bőr, hogy ezt hagyom, sőt hozzájárulok magam is, hogy egy ilyen nemzedék fia lettem. Jó, talán nem annyival járulok hozzá, mint sokan mások, de még mindig többet fogyasztok el, mint amennyit illene, illetve több sebet ejtek az életmódommal például a bolygó légkörén, mint amennyit a természet meg tud gyógyítani. Évi 2 tonna alatt kéne lennie az egy főre jutó CO2 kibocsájtásnak, most Európában ez a szám 7-8 körüli, még Magyarországon is majdnem 5. Ha szarkasztikus lennék, mondhatnám, hogy az 5G nem fog velünk olyan gyorsan végezni, mint az éghajlatváltozás összes következménye, az egyik már jelentkezett is, ugyanis a meleg a vírusoknak is kedvez, a COVID részben global warm up következmény, de arra ne gondoljon senki se, hogy az utolsó. Mért írok ezekről a dolgokról heti több posztot is? Mert tisztában vagyok a probléma súlyával és azt szeretném, ha tisztába kerülne vele más is, azok is, akik a vele való szembenézés helyett ezt a kábult társadalmat játszák még mindig, amelynek a kollektív tudata olyan mélyen át van járva a hárítások legkülönfélébb felhőzeteivel, hogy a gőzkamrában sincs akkora köd, mint benne. És játszák a sztereotípiát, amelyek vonalán nyilván semmi sem fog kivilágosodni, akármennyire is mutatós az az adott okosság, ha csak egy epszilon sugarú mikro környezetet érint. Igen, az a dolgunk, hogy kivilágosodjunk, ne folytassuk az életünknek a régi módját, ébredjünk rá, hogy minden jólétnek nagyon súlyos ára van, amelyet valaki megfizet vagy később fog megfizetni, legyünk nagyon óvatosak a fogyasztásban, de még ez sem a legmélyebb szint, mert a legmélyebb szint az, hogy kerüljünk összhangba magunkkal, mert csak azért fogyasztunk, hogy a magunkkal való jó kapcsolat hiánya miatt kialakuló űrt valahogy kitöltsük, azért zizegünk annyit, mert durván nehéz csendben lenni, lenyugodni, legyünk tudatában annak, hogy egy személyes jelenlétben élünk állandóan, önmagunk belső lényének jelenlétében, és figyeljünk rá nagyon, nagy szeretettel és nagy odaadással tegyünk meg érte mindent, akár nehéz dolgokat is. És ez az igényesség tükröződjön a másokkal való kapcsolatainkban is. Kerüljük a színházasdit, kerüljük az megjátszást, a könnyed bájcsevegéseket, mert azoktól nem lesz jobb senki. Minden kapcsolat értelme az, hogy aki abban részt vesz, attól jobbá váljon. Ha egy kapcsolat nem ilyen, akkor az nem kapcsolat, hanem a megcsúfolása. Ha gyakoroljuk a tudatosságot, a másokról való másolások helyett az öntudatosságot, akkor egyre összeszedettebb, egyre világosabb fejű, szívű, lelkű lények leszünk, és egyre több mindent egyre világosabban fogunk tudni elmondani a tapasztalatainkból. Nehéz út, mert közben az ember szembekerül sokakkal, egy csomóan el fogják őt dobni azért, mert náluk tisztábban él és beszél náluk, ezt nem szokták megbocsájtani senkinek sem, van elég sok példa az ilyen vérbosszúkból a történelemben, meg még lesz is. Nem egy könnyű útról beszélek, viszont az emberré válás útjáról, vagyis az egyetlen lehetséges keskeny, hegyi ösvényről, a nehézsége ellenére is. Nehéz, igen, mert ahhoz, hogy az ember valaki legyen, le kell válnia arról a közegről, amely felnevelte, el kell vándorolnia onnan, ahogy a madárnak is ki kell repülnie abból a fészekből, ahol kiköltötték. Aki ezt nem teszi meg, olyan madárhoz lesz hasonlatos, aki soha nem repül ki a végtelen nagy kékségbe, és a pusztulása is ott éri majd utol, ahol egész életében gubbasztott. Sajnos túl sokan végezzük így. Még szerencse, hogy legtöbbünk életében azért bekövetkezik pár drámai esemény, és ha mástól nem, legalább azoktól megtanulunk egy kicsit repülni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése