2020. augusztus 10.
Önazonosság és szeretet
Azt kell tenni, ami a leginkább, a legteljesebb értelemben jó Neked, szeretet és önszeretet között a legkisebb ellentmondás sem tűnik fel. Figyelni arra hogy mit akar a tested, mire vágyik a pszichéd, a tudatalattid, a lelked, és akarni teljesíteni a kívánságukat, ez egyben a legtöbb, amit bárki más is kaphat Tőled, másért ugyanis pont azt teszed, amire Neked magadnak is a legnagyobb szükséged van. Így eljárni az élet belső logikájának a beemelése a Te személyes törekvéseid közé, illetve az élet belső logikájának az összes szándékod alapjául választása. Ez a döntés egyben a megszemélyesült minden, az isten legtisztább befogadása is, hisz ő Számodra sehol sem ragyog fel világosabban, mint szellemi lényed, személyed legmélyebb rétegeiben. Ha személyes valód mélyét megkülönböztetett figyelemmel övezed, istennel is ezt teszed. A vallásokban ez az evidencia általában elsikkad, úgy tűnik mintha az emberi természet ellen kéne cselekedni (eredendő bűn például), pedig egyáltalán nem így van, csak a külső héjunk, a mástól eltanult rossz reflexek állnak ellentmondásban a szeretet, az élet fejlődésének folyamatával, a mélyrétegeink tőkéletes harmóniában vannak vele. A szellemi munka lényege az a tudatos befelé figyelés, amely ezt az összhangot megteremti és folyamatosan fenntartja. Életünk kulcskérdése, hogy ezt a befelé figyelést mennyire vesszük komolyan, mennyire addig prioritást legmélyebb vágyainknak, a külső, kívülről gerjesztett, kívülről vezérelt, kívülről ránk rakódott vágyakkal szemben, mennyire szánjuk magunkat oda annak, akik mi belül, legbelül vagyunk. Ha nem semennyire vagy kevéssé, akkor súlyos következményei lesznek, még akkor is, ha látszólag áldozatkészek vagyunk, mert az önmagunkkal való akár tudattalan szembefordulás hosszabb távon járhatatlan út, súlyos testi és lelki betegségek forrása. Önazonosság és szeretet - ez a két szó teljesen ugyanazt jelenti. Szeresd a másik embert önmagadként tudva hogy Te ő is vagy! Tudva, hogy a magad szeretete és az ő szeretete teljesen elválaszthatatlan egymástól, nem lehet az egyiket csinálni úgy, hogy közben a másikat nem teszed...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése