Még mindig az autóipar?

Véletlenül találkoztam egy régi barátommal tegnap, jöttek a szokásos kérdések, hogy mi van veled, hol dolgozol, még mindig az autóipar, mondom neki, hogy igen, de már nem olyan fényes, az egész iparág óriási bajban van, és az leszűrődik a napi munka szintjére is, próbálom neki szép lassan adagolni a valóságot, de nem hagyja magát, azzal a semmitmondó kijelentéssel, hogy abroncsra akkor is szükség lesz, ha elektromos autók fognak szaladgálni az utakon, rám csapja az ajtót (ő is). Igen, én személy szerint nem kerültem még közvetlen egzisztenciális bajba, olyan értelemben legalábbis nem, hogy még van munkám, és így jövedelmem is (bár nem nagyon hiszem, hogy a nyugdíjig hátralévő 8-10 évben sem fogok), mert abban tényleg teljesen igaza van, hogy az e-autóknak is lesz kereke, a puszta felnin azok se fognak tudni elgördülni. Viszont ettől még a motorizációnak nincs jövője, meg senkinek, aki kimondva vagy kimondatlanul hitt és/vagy hisz benne. Sajnos a benzines és az elektromos autókra alapuló motorizáció sem életképes, és ezt most már nagyon jó lenne kimondani, mert amíg ezt nem tesszük meg, addig egy halott dolgot tolunk ezerrel bele a szakadékba, vagy legalábbis felé. Meg egy csomó más se életképes abból, amit most csinálunk. Egy csomó dolgot el kell engednünk, egy csomó dolgot nagyon át kell gondolnunk, nagyon át kell szerveznünk, de attól félek hogy nem fog könnyen menni ennek a sok igénynek a belátása. Meg az se biztos, hogy időben képesek leszünk rá, illetve biztos, hogy nem, mert már rég idő van, belátás pedig még sehol. Gréta mondja, hogy a jelenlegi politikai és gazdasági rendszer nem alkalmas a túlélésre. Teljesen igaza van, de sajnos nem csak a politikával meg a gazdasággal van baj, hanem mindnyájunk józan ítélő képességével is. A közszemlélet legfeljebb a csipáját dörzsöli akkor, amikor már régen nézelődnie kéne tágra nyitott szemekkel, és megdöbbenni attól, amit lát. Egyre inkább úgy érzem, hogy egy távlattalan civilizáció végtelenül manipulált bábjai vagyunk mindnyájan, és ha erre nem ébredünk rá, illetve ebből a hipnózisból fel nagyon sürgősen, és nem kezdjük el egész máshogyan felépíteni az életünket, a kapcsolatainkat, magunkat, akkor A. nem sokára végünk lesz (mindnyájunknak), B. a mi szögünk is benne lesz az emberiség képzeletbeli koporsójában, amelyet azzal verünk bele, hogy önálló, független véleményt nem merünk alkotni, bégetünk tovább valamelyik nyájjal, mert abból az agymosott tudatállapotból, amelyben felnőttünk, amelyben éltünk, és amelyet nyilván továbbadunk a gyermekeinknek, még most sem merünk kitörni.