Akikre fel lehet nézni...

Ma volt nálam valaki, egy fiatal hölgy, és nagyon boldoggá tett azzal, hogy a beszélgetésünk közben kimondta, amit kevesen mernek kimondani, hogy hiányoznak neki az olyan férfiak, akikre fel lehetne nézni. Akik bátrak, mernek befelé figyelni, merik tenni a dolgukat, merik tenni azt, amit ott bent annak éreznek, vagyis mernek határozottan és következetesen belülről élni a világ javára. Vagy legalább törekszenek a bátor férfiúi létre. A második mondatot már én teszem hozzá, de úgy vélem, ő is valami ilyesmire gondolt. Azért örültem, mert ez azt jelenti, hogy ő már nagyon mélyre hatolt saját igazi vágyai feltárásában, azok tudatosításában. Ami még a nála sokkal idősebb nők esetében is dicséretes lenne, hát még akkor mennyire dicséretes tőle. Valahol minden nő ilyen társra vágyik, és valahol minden nő szégyelli egy kicsit, ha nem ilyen a párja, de pont a szégyenérzet miatt nem vallja be még magának se ezt a hiányt, és ezért aztán marad a hőhiányos kapcsolata, amelybe belement vagy készül belemenni mégis, vagyis marad egy olyan helyzet, amelyikről a szíve mélyén érzi, hogy nincs rendben egészen, de azért rámondja, hogy okés, mert a szíve mélye túlságosan lent van, meg különben is, nagyon fáradtságos dolog onnan mindent kiásni, főleg pedig az olyan dolgokkal nem éri meg vesződni, amelyekről nem is látszik elsőre, hogy mire lennének jók...