Egy nagyon kis szelet

A világnak egy nagyon kis szeletét mutattuk meg a gyermekeinknek csak, egy olyan pici szeletet, hogy az kevés az életben maradásukhoz, miközben pont az ellenkezőjét szuggeráltuk beléjük, azt a teljesen téves nézetet, hogy elboldogulhatnak általa. Ez a hazugság alapvetően a társadalmunk hibája, nekünk viszont nem volt bátorságunk ezt felismerni, nem voltunk elég bátrak szembemenni vele. Ez borzasztó nagy baj. Egy fasiszta társadalomban élünk, amely ad valamennyi kényelmet és hamis biztonságérzetet, de cserébe leszűkít minket egy ici-pici szerepre, manipulál minket, megköveteli, hogy valódi emberi kibontakozásunkról lemondjunk. Rettenetes, hogy az életünk erre megy rá. Ezt nem szabad tovább örökítenünk, sőt nekünk is ki kell törnünk belőle...

Valahogy én ezt az ellentmondást már régebben is éreztem, és azt is, hogy sokan nyírják, illetve fojtják el bennem a felismerését, a tudatosodását. Azért történt egy csomó tragédia, mert ebben nem voltak partnereim, mert a környezetem, ahelyett, hogy segített volna, igyekezett az életem legfontosabb üzenetét kiölni belőlem, miközben én még gyenge voltam ahhoz, hogy a saját lábamra álljak, és elég eltökélten képviseljem azt. Mint ahogy még most is gyöngének érzem magam, de azért törekszem, hogy legyen belőlem valaki. Nem tudatosan tették ezt, persze, hanem a programok alapján, amelyek mindnyájunkon futnak. Ez a dráma! Az életünk drámája. Hogy tulajdonképpen minden ellen lázadnunk kéne, de meg se mozdulunk.

Nagyon megfogott pár hete Sophie Scholl élete, akit 21 évesen végeztek ki Münchenben a második világháború alatt azért, mert röplapokat terjesztett az akkor aktuális őrültség, megzavarodás ellen. Az őrültség, a megzavarodás - bár külső alakját megváltoztatta - megmaradt, az olyan emberekből amilyen ő volt, pedig ma sincs sokkal több. A többség visszahúzódik egy kis szigetre, és ott próbál pár gyöngyöt kifényesíteni, de ez nem elég. Emiatt nincs jövőnk, ettől van az összes globális probléma, ettől állunk tehetetlenül égő házunk előtt, és senki nem megy vízért, sőt azokat, akik mennének, a legelképesztőbb módokon tartjuk vissza, igyekszünk kézzel-lábbal lebeszélni őket róla.

A lázadást akarja elfojtani bennem több családtagom is, mert zavarja őket, hogy nem vagyok társuk a hárításaikban. Emiatt hagy el több barátom, mert fontosabb nekik, hogy eddigi igazolhatatlan viselkedésüket próbálják igazolni, mint az, hogy szembenézzenek az őrülettel, amelynek ők is a részeivé váltak. Most itt nekem nincs igazam. Egyszer meg majd nekem lesz, és akkor másokról fog kiderülni hogy tévedtek...