Képződni, mint a harmat

Már régóta nem tudom, hogy mi normális,
Az, hogy minden szomorúságra létezik érzéstelenítés,
Vagy inkább az, hogy szenvedek ettől a steril, laboratóriumi valóságtól,

És úgy érzem, hamarosan le fogok szakadni róla,
Ahogy az érett gyümölcs a fán

Érzi már, hogy el fog válni az ágtól

Takard el a szememet kendővel vagy sállal,
Ne lássam, hogy kínozni készülsz megint,
Látni nem, inkább csak átélni szeretném a fájdalmat,
Amelyet okozni Téged rendelt mellém a sors...
Szeretnék szép lassan lepárolódni tőle,
Képződni, mint fű hegyén a harmat