Trianon 100

Nem gondolom, hogy a múlttal nem kéne foglalkozni. Inkább azt gondolom, hogy sokkal többet kéne foglalkozni vele, és sokkal becsületesebben. És nem csak egy történelmi eseményre kihegyezve a foglalkozást, mert az csak egy ici-pici összetevő - előtte és utána is történt egy csomó minden. Trianonnak is volt előzménye és utána is lehetett volna egy csomó mindent máshogy tenni. Csak ahhoz elegendően bátornak kellett volna lenni, és a történelmünk, és benne persze a saját személyes történetünk mélyebb rétegeit is végig kellett volna járnunk. Azt, hogy mitől lettünk olyanok, amilyennek most látszunk, és nem olyanok, amilyennek születtünk, és amilyenek lehetnénk. Az az ember és az a nép is, amely ettől a zarándoklattól, ettől a pokolra szállástól, és utána az onnan való újjászületéstől megretten, és - többek között - soha nem azonosítja be, hogy az életében vagy a történelmében hol voltak azok a pontok, ahol az üzenetet, amelyet rábíztak, a szellemi örökségét, a valódi lényét egy tál lencsére cserélte, soha nem fog kiemelkedni a szürke állományból. Ha valaki nem mondja ki, hogy nem egy ilyen pont volt, hanem még az ő saját életében is sok száz, ahol ő maga személyesen is besározódott, akkor olyan marad, amilyennek most látszik, és nem lesz soha olyan, amilyen egyébként lehetne. Sződligeten van egy felújított Trianon emlékmű, a múlt hét végén még úgy gondoltam, hogy csütörtök este másokhoz hasonlóan én is elhelyezek majd egy kis mécsest a lábához, de aztán mégse tettem. Elég szeles idő volt aznap este, úgy is elfújta volna hamar...